Nagyon szerencsések azok, akik boszorkánysággal, démon-halott-szellemvilággal élnek. Van védelmük a fekete földön, van segítségük, tanácsadójuk, nem úgy, mint a semmiről sem tudó embereknek. 

   

Mért maradjak gyönge lánynak?
Úgy elmennék boszorkánynak!
Szállnék söprűn, fenn az égen,
parázs volna eleségem.
Meg sem rettennék a tűztől.
Szikrát szórna tüzes szemem,
lángot vetne tekintetem.
Innivalóm szennyes lőre,
béka ülne bőrcipőmre.
Kígyó csúszna kertem fáján,
bagoly ülne vállam táján.
Lenne egy-két böglyöm, legyem,
volna éjszín köpönyegem.
Lábam fedné buggyos nadrág,
ha meglátnád, úgy otthagynád!
Bibircsókos lenne fülem,
nem lennétek meg nélkülem.
Jósolnék a tengerekből,
nem kérnék a gyerekekből.
Sikoltoznék és vijjognék,
egy-két szülőt nyakon fognék.
Üveggömböm füstölögne,
ki felismer, mind röhögne.

Meg sem rettennék a tűztől,

szájam szagos, sőt, tán bűzöl.