A fájdalom
2008.03.16. 02:10
Ebben a versében magát fájdalomnak vallja, akit így is ölelni és szeretni kell, valaki élete a költőnőtől való félelem. Ez egy önvallomás a magát jól ismerő hölgytől.
Életem a félelmed, mely magához ölel nehéz pillanataimban.
Nélküle már nem léteznék, ez éltet engem.
Látom reszketsz, és tehetetlen vagy, mint mindig.
Megbénítottalak. Előlem nem menekülhetsz el.
Mindig itt leszek lelkedben, nem tudsz kiszakítani belőle.
Akárhogy próbálkozol, amíg a múltban élsz soha nem
Fog ez sikerülni. Mert én vagyok minden kínod és szenvedésed.
Nevemet füledbe súgja a szél, szinte égetve tested
minden porcikáját. Már nagyon régen tudod, hogy ki vagyok.
De nevemet nem mered kimondani, csak a súlyát érzed mélyen
legbelül. Egyre erősebben szorítom össze a miattam megkeseredett
szívedet, mit úgy szeretnél, hogyha már megállna. Mert akárhányszor
téged megtalállak, nem teszem üressé és céltalanná lényed.
Nem, ennyivel te sem úszhatod meg.
Szenvedést, nyomorúságot és mérhetetlen dühöt hozok magammal,
amit csak neked adok. Mert mindenem a tiéd.
Tudom, hogy nem akarsz engem, de én nélküled már nem is lennék.
Megölellek, percről- percre egyre erősebben.
Érzem hogy félsz és örülök, hogy szinte már haldokolni látlak.
Félj csak és itt leszek örökre melletted.
Szenvedj és én élni fogok lelkedben.
Ha akarod soha nem foglak elengedni.
Mondd, mit érzel?
Engem érzel?
Hát érezz, mert én vagyok a FÁJDALOM
|