|
Gyötrődés
2008.03.22. 04:37
 Egy reményt vesztett vers az értékek elmúlásáról.
Megszűnt az addigi világnézete a költőnőnek, emlék maradt csupán...
A homályos ablakon át
Látni vélem az emlékként
Tovaszállt világot,
Melyben éltem.
Még így is tisztán érzem
A mélyen beivódott
Foltoktól, hogy elmúlt
Minden érték és vágy,
Melyben hittem.
Az áttetsző, mégis kosztól
És portól lepte üvegen,
A foszladozni látszó
Kabátom ujjával próbálom
E mocsoktól megszabadítani
Tiszta lelkemet,
Mely még Megmaradt nekem
De mi oly könnyedén az
Ablakra tapadt, és az élet
Fonákja mit könyörtelenül
Behálózott, nem mossa le,
Csak a szeretet hulláma,
Mely apadni látszik bennem.
Nincs hát mit tenni,
Kezem ökölbe szorítva,
Az üvegre sújtom
Mérhetetlen erőmet,
Ami gyengének látszott…
Mert az ablak nem tört,
Meg sem sérült,
Karcolást sem ejtettem
Rajta.
Oly szilárdan és határozottan
Lengett e perem szélén,
Melyet könnyes szememmel
Egyre fájóbban nézek…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Caterine versei 
