Az angyalok...ügyelnek biztonságunkra, ha
kell, védelmünkre kelnek, útbaigazítanak
bennünket és szűntelenül őrködnek
felettünk, hogy semmi baj ne érjen.
Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra
Reggel mindig Margaret sétáltatta a kutyát, este ez Paulra (valójában nem így hívják őket) hárult. A házuk előtti forgalmas utca túloldalán kis park volt és Paul általában oda vitte át a kutyát. Zárkózott ember volt, aki szerette a magányt és ritkán mutatta ki érzéseit.
Egy áprilisi estén, kilenc óra tájt, Paul és a kutya elindult szokásos útjára.- Vacsora után én sose megyek ki a garázsba - meséli Margaret. - De ezen az estén valami dolgom akadt ott. A garázsajtó nyitva volt és bár már majdnem egészen besötétedett, jól láttam Pault, ahogy a kocsibehajtónkon a járda felé megy.
Paulnak várnia kellett egy kicsit, amíg a forgalom alábbhagy. Miközben férje ott álldogált, Margaret kiáltást hallott: "Paul"! Ennyi volt az egész.
- Férfihang volt, a legkellemesebb hang, amit valaha is hallottam - mondja. - A behajtónkat végig sövény szegélyezi és először azt hittem, hogy a szomszédunk, akit a garázs falától és a levelektől nem látok kiabál Paulnak.
- De az ő hangját ismerem és ez a csodálatos hang nem az övé volt. Egy másodperc múlva eszembe jutott, hogy a szomszéd nincs is otthon.
Úgy látszott, Paul nem hallotta a kiáltást. Talán Margaret is csak a képzeletében hallotta. Vagy a szél adott ilyesféle hangot? De szél nem fújt. Esetleg egy elhaladó kocsiból kiáltott ki valaki? De a kiáltás az ő, Margaret irányából hangzott el, mintha az illető a közelében lett volna.
Margaret zavartan törte a fejét, hogy mit tegyen, illetve, hogy tegyen-e bármit is. És amikor a férje le akart lépni a járdáról, ismét hallotta a kellemes hangot: "Paul"!
Margaret ekkor látta, hogy Paul megáll. Lehet, hogy ezúttal ő is hallotta a hangot?
Most hihetetlen dolog történt:a park hatalmas fája dőlni kezdett. Le is dőlt, majdnem úgy, mintha lassított filmen lehetne látni, nagy dobbanással-reccsenéssel ért földet, keresztezve a park útját, legfelső ágai kis híján az utcáig nyúltak ki. Épp oda zuhant, ahol Paul sétálni szokott, ahová ezekben a pillanatokban ért volna, ha egy hang vissza nem tartja. Margaret elképedten meredt a fára. Paul viszonyt a rá jellemző szenvtelenséggel átment az úttesten, körüljárta a fát, kis ideig nézegette, majd folytatta az útját. De mire visszajött, nyilván megfordult már a fejében néhány gondolat.
- Valaki a nevemet kiáltotta - mondta Margaretnek. - Kétszer. Te is hallottad?
- Igen, kiváncsi voltam, te hallottad-e.
- De senki sem volt a közelben. Hacsak te nem láttál valakit.
- Nem, senkit - mondta Margaret. - Pedig a garázsból jól láttam volna - Egymásra néztek.
- Hát akkor - jelentette ki Paul az ő nyugodt modorában - egész biztos az őrangyalom volt.
Margaret sokszor lepergette magában ezt az epizódot és a férje több szomszédjuknak és rokonuknak beszélt róla. De egyikük sem talált senkit, akinek megköszönhette volna a figyelmeztetést.