A legtöbb felnőtt nem olyan angyallal találkozik, aki hasonlít a képzőművészek megszokott angyalábrázolására. A gyerekek viszont, úgy látszik, a szárnyas és glóriás fajtával kerülnek kapcsolatba.

     Egy anya az utcán ment a kislányával, s egy fal előtt néhány méternyire
a gyerek hirtelen megtorpant. Az asszony nógatta, szeretett volna továbbmenni, de a kislánynak mintha gyökeret vert volna a lába. Egyszer csak hatalmas robaj támadt - a fal leomlott. Ha folytatják útjukat, kétségkívül nem maradtak volna életben. Az asszony sápadtan az ijedtségtől, megkérdezte lányát, miért épp abban a pillanatban állt meg.

   - Hát nem láttad azt a szép arcú férfit abban a hosszú fehér ruhában, anyu? - mondta a gyerek. - Egészen elém állt, úgyhogy nem is tudtam volna továbbmenni.

     A gyerekeket illetően Jézusnak külön mondanivalója volt. Azt akarta,
hogy bármikor odamehessenek hozzá, a fenőttek ebben ne akadályozzák meg
őket, mert a mennyek országa az ártatlanoké és a tiszta szívűeké (Márk 10.14). Talán ez az oka annak, hogy a kicsik, akiknél nincsenek meg azok a szellemi korlátok, amelyekkel mi felnőttek oly gyakran vesszük magunkat körül, néha meglátják a menny egy pici darabját. De amikor ez megtörténik, mi felnőttek mindig nehezen hisszük el.

     A New York állambeli Bethpage-be való Laura Leigh Agnese is így reagált. Akkor három éves fia, Danny minden tekintetben kivételesen kedves gyerek volt, melegszívű és egyenes lelkű, bár szeretett mesélni
- kissé megszépítve a tényeket. És neki is megvoltak a maga balesetei.

Egyik reggel Danny bevágtatott a nappaliba és megbotlott. Laura Leigh rémülten látta - majdnem úgy, mintha lassított filmet nézne -, amint fejjel repül egy éles asztalsarok felé. Nekiiramodott, de tudta, hogy késő, képtelen elkapni.

Danny azonban nem vágódott neki az asztalnak. Úgy rémlett, megáll a
levegőben. Néhány másodperc múlva pedig kiegyenesedett és futott tovább.

Laura Leigh értetlenül pergette le magában újra a jelenetet. Igen, nem vitás, Danny vészes sebességgel közeledett az asztalhoz és egy hároméves gyerek nem tud úgy uralkodni a testén, nem olyan ügyes, hogy
ilyen helyzetben visszaránthassa magát. És mégis, a botlásból valamiképp nem lett esés. Ami itt végbement, ellenkezik a gravitációs
törvénnyel!

     Másnapra Laura Leigh meg is feledkezett az egészről, ám Danny játék közben egyszer csak felnézett:
   - Anyu! Láttam egy szép hölgyet. Szárnyai voltak.
   - Igazán? - mosolyodott el Laura Leigh, Dannynak olyan élénk volt a képzelete. - És milyen ez a hölgy?
   - Kedves - mondta Danny tömör egyszerűséggel. - Tegnap ő kapott el, azért nem vertem be a fejem az asztalba.
     Laura Leigh megborzongott. - Mondott is valamit ez a hölgy?
   - Persze. Azt mondta, vigyázni fog rám és nem engedi, hogy bajom legyen.

     Danny tovább játszott. Laura Leigh viszont töprengeni kezdett. - Danny olyan kicsi volt még, hogy nemigen tanítottuk hitbeli dolgokra sem én, sem a férjem - mondja. - Istenről beszéltünk neki, de az angyalokat nem is említettük - mi magunk se tudun róluk sokat. - A gyerek óvodában, templomban, vagy a televízió révén ismerkedhetett meg az angyalokkal, legalábbis az anyja tudta. - És most Danny egy szép hölgyről beszélt
nekem, ami tökéletes magyarázata lehetett egy rejtélyesnek látszó esetnek.

     Csakhogy Laura Leigh nemigen tudott hinni a fiának. Az ilyen korú gyerekek még nehezen választják el a tényeket a képzelet
szüleményeitől, nem igaz? Ámbár olyan határozottan állította a dolgot...

     Amikor lánya megszületett, Laura Leigh egy kerubot ábrázoló nyomatot akasztott az ágyacskája fölé. Most elment a képért és megmutatta Dannynak. - Ilyen volt a te szép hölgyed? - kérdezte.
Danny megszemlélte a pufók angyalkát, aztán anyjára nézett, arcán zavar látszott. - Nem, anyu. Ez nem hölgy.
Laura Leigh nem akarta az "angyal" szót használni. - De szárnyai vannak. Egy kissé se hasonlít rá?
Danny megrázta a fejét. Bár általában szívesen regélt erről-arról, ez más volt. Valóságosnak tartotta a hölgyet, ehhez nem fért kétség.

Mivel végképp nem tudta, mit gondoljon, Laura Leigh felhívta sógornőjét, Roseann Sciarettát. Roseann nemcsak mélyesn vallásos asszony volt, aki megnyugtatta Laura Leight, hogy az angyalok
csodálatos lények, hanem jól ismerte Dannyt is. - Danny biztos nem hazudna ilyesmi miatt - mondta Laura Leighnek. - De hadd próbáljak meg én is valamit.
Másnap Roseann egy őrangyalt ábrázoló levelezőlappal állított be Laura Leighhez. Az angyal nőnek látszott, s a hátán két nagy szárny volt. 
   - Nézd csak ezt meg, Danny! - mondta Roseann, s odaadta unokaöccsének a
képet.

     Danny szeme rögtön felcsillant. - A hölgy! - mondta mosolyogva. - Nézd anyu, ez az a hölgy, akit láttam! Ő fog vigyázni rám, mint egy jó barát! Enyém lehet ez a kép?
Danny többé nem említette a szép hölgyet és ma már, négy évvel később,
nyilván nem is emlékszik erre a közjátékra. De nagyon jóérzésű és barátságos gyerek, s a vallási érdeklődése igen erős. És az angyalkép most is ott van a tükrén.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.