A hét gyülekezet története nagyon régi, mint Pálnak a levelezései is, egyes gyülekezeti helyszínek romokban hevernek régóta.

     Michelle Bove melegszívű, bájos teremtés, de mindig is félős volt. Férjével és három kicsi gyerekével New Yorkban, pontosabban Brooklyn Manhattan Beach nevű részében, egy igen kellemes helyen lakik, alig egy háztömbnyire a parttól, ahol nemigen tanyáznak nincstelenek, hajléktalanok.

     Egy téli éjjelen, hazafelé hajtva valamilyen gyűlésről, Michalle imádkozni kezdett: segítséget kért az égtől, hogy le tudja küzbeni a félelmeit. De nem gondolta volna, hogy kérése ilyen hamar meghallgatásra talál! Mert amikor hazaért és ráfordulni készült a kocsibehajtóra, két alakot vett észre az utca közepén. Michelle-ben rögtön felébredt az aggodalom, mert az idegenek elállták az útját, de azért kiszállt és megkérdezte, mit óhajtanak.
     A férfi, aki idősebb volt és jól öltözött, semmiképp nem látszott hajléktalannak. Mégia arra kérte Michaelle-t, segítsen a társnőjén, egy harminc-egynéhány éves asszonyon.
   - Mire van szüksége? - kérdezte Michelle az asszonytól.
   - Arra, hogy alhassak valahol - felelte az halkan. Szegényesen volt öltözve, de intelligensnek tűnt. És olyan gyönyörű kék szeme volt, amilyet Michelle soha életében nem látott. Michelle habozott, majd ismét a férfihoz fordult. De az már nem volt ott! Michelle nem hallotta sem elköszönni, sem elmenni és bár mindkét irányban végignézett a néma utcán, senkit sem látott.
Rendkívül különös helyzet volt - Michelle a legszívesebben bemenekült volna otthona biztonságába. De valamilyen belső tiltás megállította. Hisz az imént éppen bátorságért imádkozott, ugye? És már hallotta is magát, amint ezt mondja a kék szemű asszonynak: - Jöjjön be hozzám, jó? - Az asszony elfogadta a meghívást.

     Michelle először körbetelefonálta a helybeli moteleket, ám sehol sem volt üres szoba. Aztán felhívott egypár közeli parókiát, de egyik sem tudott - vagy akart - segíteni. Michelle egyre idegesebb lett. Férje, aki már aludt, amikor hazaérkezett, felébredt és ragaszkodott hozzá, hogy küldje el ezt a nőt. - Szerinte engem nagyon könnyű átejteni, túlságosan bízom az emberekben - mondta Michelle. A férjét is aggasztotta, hogy Michelle idegent hozott a házba, ami veszélyeztetheti a gyerekeket és nyomatékosan kérte, hogy Michelle azonnal fejezze be ezt az ügyet. Bosszúsan ment vissza a hálószobába és feküdt le abban a hiszemben, hogy a felesége teljesíti az óhaját.
     Michelle azonban épp az ellenkezőjét tette: mivel a ház elég nagy, levitte az asszonyt az alagsorban lévő vendégszobába, összeütött neki valami vacsorafélét és ágyat húzott a számára. Vendége eddig alig ejtett egy-két szót, de Michelle és a férje nézeteltéréséhez volt hozzáfűznivalója: - Nekem is akadtak problémáim a férjemmel - jegyezte meg.
   - Vannak gyerekei? - kérdezte Michelle.
   - Igen, kettő.
   - Akkor miért van egyedül? Hogy jutott idáig?
A vendég kitérő választ adott. Úgy tűnt, bajban van, menekül valami elől és Michelle nyugtalansága nőttön nőtt. Mibe keveredett bele? De nem vitte rá a lélek, hogy valakit, aki ilyen nehéz helyzetben van, arra kérjen, hogy távozzék - éjszaka volt és hideg, képtelen lett volna erre.
Nem, inkább felment a konyhájába, leült és miközben vendége aludt, ő a nyomasztó gondolataival küszködött. Mi lesz, ha ez az asszony forral valamit Michelle családja ellen? Mi lesz, ha a férfi, aki eltűnt, az asszony cinkosa és visszajön, hogy kirabolja őket? És mit fog szólni a férje, ha felfedezi, hogy az ő jóvoltából az idegen nő az egész éjszakát a házukban töltötte? Michelle imádkozott, olvasta a Bibliát és őrködött.

     Amikor megvirradt, összecsomagolt némi élelmet és meleg ruhát, s felírta azoknak a menedékhelyeknek a nevét, címét, amiket nem tudott telefonon elérni. Aztán felkeltette az asszonyt. - El kell mennie, mielőtt a férjem felébred - mondta neki. - Kocsival nem tudom elvinni sehova, mert a gyerekeimnek hamarosan szükségük lesz rám.
   - Megmondaná a nevét? - kérdezte az asszony. Michelle megmondta és odaadta neki a csomagot.
   - Köszönöm, Michelle - mondta az asszony és rámosolygott. Most sokkal jobb színben volt, s a kék szeme ragyogott. - Sose fogom elfelejteni a kedvességét.
   - Legyen óvatos - Michelle kinyitotta a hátsó ajtót, aztán becsukta vendége mögött, s az ablakhoz állt, hogy lássa, amint végigmegy a kocsibehajtón - csakis erre juthatott ki Michelle-ék udvarából, amit fal vett körül. Mert Michelle úgy érezte, amíg saját szemével meg nem győződött róla, hogy az asszony elment, nem lesz nyugta.
Várt... és várt...de vendége nem mutatkozott. Akárcsak tegnap a kísérője, az asszony egyszerűen eltűnt.
Michelle sose fogja megtudni, hogy az a férfi és fiatal nő miért épp az ő háza előtt állt, miért őhozzá fordult, aki olyan félős. De az kétségtelen, hogy azóta jóval bátrabb.

     És miközben az olvasók Michelle esetén elmélkednek, hadd párosítsak hozzá egy hasonló, de ellenkező kimenetelű történetet.

     A Michiganben élő Helen Griffith és egyházközségi csoportja tagjai a gyerekek nyári Biblia-tanfolyamával kapcsolatos teendőket látták el. Épp a terem bejáratánál álltak nyolc vagy kilenc nő és egypár nebuló.   
   - Mindnyájan tettük a dolgunkat, pénzt gyűjtöttünk, anyagokat szedtünk össze, nevettünk, ettünk, buzgólkodtunk...- idézi el a körülményeket Helen.
     Egyszer csak sápadt fiatal nő lépett be az épületbe és bizonytalanul, félénken odament az ajtónál állókhoz. - Bocsássanak meg - mondta, a suttogásnál alig hangosabban. Kimerültnek látszott. - Kérhetnék kölcsön a hölgyektől egy kis pénzt? Hogy tankolhassak? - A város, ahová igyekszik, körülbelül száz kilométerre van innen- tette hozzá magyarázatképpen. Nyilvánvaló volt, hogy gyönge fizikumú valaki és Helen észrevette, hogy várandós.
A csoport egyik tagja gyorsan széket hozott a fiatal nőnek. Aztán valamennyien odébb vonultak, hogy megtárgyalják az ügyet. Helennél csak némi aprópénz volt, de felvetette, hogy áldozzanak erre a célra a tanfolyam pénzalapjából, vagy adják össze a szükséges összeget ők maguk.
Az egyik asszony tiltakozott. - Az ilyeneken nem szabad segítenünk, Helen - jelentette ki határozottan. - Ezek végigjárják az egyházközségeket és kihasználják az emberek részvétét. No, tőlem ez a nő egy fityinget se lát!
Lassan többen is bólintottak, engedték meggyőzni magukat. - Miért nem küldjük el egy másik egyházközséghez? mondta valaki.    - Van például egy egyházi étkeztető nem túl messze, ott segíthetnek rajta.
A fiatal nő arca megnyúlt, amikor az egyik asszony közölte vele a csoport elutasító döntését. Felállt, fáradt léptekkel az oldalajtóhoz ment és elhagyta az épületet. Helenben azonban megmozdult a lelkiismeret és kiment utána, azzal a szándékkal, hogy legalább azt a kevés pénzt odaadja neki, ami az erszényében volt.
   - De kint nem volt semmi - meséli most. - Se kocsi, se a fiatal nő...Csak néhány lépést tehetett, mire kiértem és igazán nem ment gyorsan, de egyetlen távolodó kocsit se látott sehol. Eltűnt.

     Helen mind a mai napig hiszi, bár nem biztos benne, hogy a csoportjukat angyal látogatta meg és hogy nem állták ki a felebaráti szeretet próbáját. - Az a fiatal nő bejött, halkan segítséget kért - és mi, akik annyit beszélünk a szeretetről és jóságról, nem cselekedtünk az elveink szerint - mondja. - Képmutatók voltunk és nagyon, de nagyon szeretném, ha kapnánk még egy lehetőséget, hogy jóvátegyük a hibáinkat.

     Vajon miért jelenne meg egy angyal bajba jutott ember képében? Hiszen az égi lényeknek nincs dühös, kibírhatatlan férjük, nincsenek gyerekeik, nincs semmiféle gondjuk! Talán a mi érdekünkben mutatják magukat elesettnek, védtelennek, alkalmat akarnak adni nekünk arra, hogy kinyújtsuk kezünket a felebarátaink felé, bizalmat tanúsítsunk és miközben adunk, érdemben gyarapodjunk.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.