Diszkrét oltalmazók

Az angyal hű ősi helyéhez,

Kavics mozdul s kél szárnycsapás;

Csak neked, ki bárhová nézesz,

Nincs fényességes látomás.

Francois Thompson Isten országa

      Ösztönzések. Nem bizonyos megérzések váltják ki őket? Néha csakugyan. De a következő történetek arra vallanak, hogy sajátosabb okuk is lehet.

     Utazó ember lévén, Frank gyakran egész héten távol volt, csak szombaton ment haza. Sokszor megkérte őrangyalát, hogy helyette is vigyázzon ifjú családjára.

     Egy pénteki napon, délután öt óra tájt, Franknak az az érzése - leküzdhetetlen érzése - támadt, hogy odahaza valami nincs rendben. Őrangyalom, manj el a családomhoz és védd meg őket - fohászkodott magában. Nyugtalansága rögtön megszűnt.

     Másnap  Frank hazatért. - Hogy mentek a dolgok, amíg nem voltam itthon?  - kérdezte a feleségét, mert azok a különös, baljós percek bevésődtek az agyába.

   - Óh, Frank, majdnem tragédia történt - tört ki a felesége. Csak néhány másodpercre vette le a szemét Timmyről, a négyéves kisfiukról, a gyerek kiszaladt az utcára. És épp jött, sebesen, egy kocsi, egyenesen felé tartva.

Frank felesége  rémülten látta, hogy már képtelen elérni, elrántani a fiát. 

     De amikor a kocsi már csak tíz méterre volt, a vezető észrevette a gyereket és rálépett a fékre, olyan erővel, hogy a kocsi kétszer megperdült és közvetlenül Timmy előtt, aki megdermedt az ijedségtől, megállt. A vezető kiugrott, s ahelyett, hogy dühöngött és szitkozódott volna, ezt kiáltotta: - Ez kész csoda! Csoda, hogy időben meg tudtam állni!

    - Mikor történt ez? - kérdezte Frank megrendülten.

   - Tegnap - felelte a felesége. - Pontosan öt órakor.

      Martha nővér esete hasonló az előbbihez. Éjszakás volt egy kórházban, s le kellett mennie a pincébe, hogy felhozzon valamilyen gyógyszert a hatalmas hűtőből, amelybe be lehetett menni. Miközben a polcokon keresgélt, az ajtó váratlanul becsukódott mögötte.

   - Jaj, nekem! - suttogta Martha nővér döbbenten. Az ajtónak nem lévén belső, biztonsági kilincse, be volt zárva.

     Hiába kiáltozott volna: későre járt, senki sem hallotta volna meg. Martha nővér tehát inkább az angyalokhoz fordult, tőlük kért segítséget. - Főképp az aggasztott, hogy az én részlegemen egész éjjel senki se fogja ellátni  a betegeket - mondja ma. - Az, hogy engem is veszély fenyeget, hogy megfagyhatok, nem jutott el a tudatomig.

     Kis idő múlva Martha nővér valamit hallott az ajtó túloldaláról. Mielőtt még kiálthatott volna, a kilincs megfordult és az ajtó kinyílt. Az egyik ápolónő állt kint, szintén apáca.

A két nő meglepetten meredt egymásra. Martha nővér azon csodálkozott, hogy imája ilyen hamar meghallgatásra talált. A másik apáca még kevésbé értette a dolgot.

   - Már lefeküdtem - magyarázta -, de az az érzésem támadt, hogy le kell mennem a pincébe és utána néznem, minden rendben van-e. - Próbálta elnyomni magában ezt az érzést, de mivel nem sikerült, végül is engedett. - A hűtő ajtaját csak azért nyitottam ki, hogy tényleg mindent ellenőrizzek - mondta Martha nővérnek. - Sejtelmem sem volt, hogy valaki benn rekedt.

      Andrew Smith Jefferson megye (Missouri) egyik erdős, vadonnak meghagyott csücskében. St. Louis-tól vagy ötven kilométerre délnyugatra vadászott barátjával, Joe-val (nem az igazi nevük). Késő őszi, hideg, barátságtalan nap volt.

     Andrew sok időt töltött kint a szabadban, s nagyon jól ismeri a biztonsági követelményeket. Soha bánna hanyagul a puskával, s ezt mástól sem tűrné el. Joe-val eddig még nem vadászott, de többször horgászott együtt.

     - A lőfegyverek használatának megvan a maga "kiskátéja"  - magyarázta Andrew. - A puskát sose szabad másra irányítani, mint amire lőni akarunk. Ha két vadász egymás mellett halad, két kézre fogva a puskát, a fegyverek torkolatának mindig a másiktól "elfelé" kell néznie. Ha az ember töltött puskával halad, biztosítania kell a fegyvert, nehogy véletlenül elsüljön. Menet közben az ember nem tartja az ujját a ravaszon. Ha az ember vadászik, vagy más célból visz magával fegyvert, állandóan figyelnie kell, saját érdekében, a többiek helyzetét és mozdulatait.

    - Ezek a szabályok már szinte vérévé váltak Andrewnak, s ugyanezt képzelte Joe-ról.

     A két férfi egy kis rétekből és sűrű erdőből álló rész körül cserkészett egy ideig, majd egy hepehupás ösvényen elindultak vissza a kocsihoz. Joe Andrew-tól jobbra haladt, puskáját szabályosan tartva, csőrével szintén jobb felé.

    - Valószínűleg a belém rögződött óvatosságnak, a biztonsági tényezők szemmel tartásának volt köszönhető, hogy feltűnt nekem: Joe-nál valami megváltozott - idézi fel Andrew a körülményeket. - Jobbra néztem és láttam, hogy Joe puskája átkerült balra, pont a fejemnek szegeződik. Meg akartam kérni, tegye vissza az előző helyére, ahová való. Meg is tettem volna, ha nem jön közbe valami.

     Andrew ugyanis ekkor egy hangot hallott a fejében. A hang nem volt ismerős és nyomban tudta, hogy más számára nem hallható, mert Joe nem nézett fel és másképp sem reagált rá. Pedig olyan erős volt és olyan tiszta - szinte berobbant a tudatába -, mintha a beszélő ott állt volna Andrew bal oldalán.

     És talán ott is állt. Mert ezt mondta: - Andrew! Lépj gyorsan kettőt hátra!

     Andrew általában nem hajt végre parancsokat minden kérdés nélkül. Most azonban tüstént engedelmeskedett. És alighogy megtette a második lépést, Joe puskája elsült, épp oda repítve a golyót, ahol lennie kellett volna.

     A két férfi lecövekelt: egy hajszálon múlt, hogy elkerülték a tragédiát: - Mi történt? - kérdezte Andrew megrendülten.

    - Nem tudom - rázta meg a fejét Joe megsemmisülten.

    - Nem biztosítottad a puskádat?

    - De igen, legalábbis azt hittem. És az ujjam semmiképp nem volt a ravaszon.

    - Pedig ott kellett lennie. És miért volt felém fordítva a puska?

      Joe erre sem tudott felelni. Egészen meg volt zavarodva és nagyon restellte magát, amiért, bár nem tudatosan, három biztonsági szabály ellen is vétett. Hogyan történhetett ez meg? A két férfi erre sosem talált kielégítő választ.

    - Sokszor fedeztem fel, hogy veszélyes helyzetbe kerültem - állapítja meg Andrew. - Néha nem reagáltam elég gyorsan, s ez különböző sérülésekre vezetett. És sose tapasztaltam, hogy mentes volnék a saját gondatlanságom, vagy figyelmetlenségem következményeitől.

    - De lehet-e pusztán a szerencsének hatására, amilyet egyszer az életben ajándékként kap az ember, kikerültem egy puskagolyót? - Andrew általában a szokatlan eseményekre is talál természetes magyarázatot. De ami azon a vadászaton történt, az szerinte kívül esik a véletlenek határán. Arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy őrangyala akkor személyesen lépett közbe az érdekében.

     Az imént elmondott esetekben és más hasonlókban, amiket hallottam, az érintettek nem láttak semmiféle jótét lelket. - Nehéz lenne - sőt, igen, lehetetlen - "bebizonyítani", hogy valamilyen természetfölötti hatalom beleavatkozott a dolgok menetébe - írja egyikük.

    - De ha megkérdezik tőlem, hiszem-e, hogy az égnek gondja volt rám és megvédett, azt felelem: Igen, ó, ezerszer is igen!