Sem szél, sem eső...

A földön jár millió lelki lény,
S nem látja éber s alvó földi szem.

Milton: Elveszett paradicsom

    Corrie ten  Boomot körülfogták angyalai, hogy láthatatlanná tegyék - vajon van-e más is, amitől egy csapat elszánt szellem védőgyűrűje megóvhat bennünket? Nos, találtam egy történetet, amelyben egy házaspár arra riadt fel, hogy szállodájukban tűz ütött ki. Hajnali fél három volt, s a folyosó lángokban. Először azt hitték, itt a vég. De aztán a férj Istenhez fohászkodott segítségért, felkapta a feleségét és végigrohant vele a folyosón. Úgy rémlett neki, mesélte később, hogy a lángok és a füst visszahúzódtak, amíg le nem értek a biztonságos hallba.

    Egy asszony pedig arról írt, hogy amikor közvetlenül válása után valahova ment a teherautójával, s nagyon el lévén keseredve még a volánnál is imádkozott, az ég segítségét krte, felhőszakadásba került.  A fiának tűnt fel először, hogy őket megkíméli az eső. A visszapillantó tükrökben jól látták, milyen víztömegek zúdulnak le, elárasztva a házakat és a melléképületeket, lenyomva a fák és bokrok lombját. Az ő szélvédőjük azonban ablaktörlők nélkül is makulátlan maradt! Ez a finom jel kedvre hangolta az asszonyt és erőt adott neki az előtte álló nehéz úthoz. Lucille Johnson, egy idősebb tanárnő, szintén úgy véli, köréje is vontak egyszer "védőgyűrűt". 1949-ben gyermekbénulási járvány söpört végig lowának azon a részén, ahol Lucille tanított, s ő is megkapta a betegséget, feltehetőleg a tanítványaitól.

   - Több, mint fél évig voltam kórházban és a "végbizonyítvány"-t két lefűrészelt, kartámasszal ellátott mankóra nehezedve vettem át - mesélte nekem -. Visszamentem az egyetemre, hogy befejezzem a tanulmányaimat, aztán tanítottam tovább.

   - A pályáján, a házasságában, várandós és ifjú anyaként (kislánya született) Lucille két mankóval is elboldogult, de később félretette az egyiket és végül, "a hiúság okán", mint mondja, a másikat is.

     A gyermekbénulástól azonban nagyon meggyengült a jobb oldala. Járás közben ma is meg kell feszíteni a térdét, hogy lába elbírja a teste súlyát és mostanában többnyire bottal közlekedik. - Nagyon könnyen elesem és egyszer el is törtem az egyik térdkalácsomat - magyarázza -. Főleg az erős széllökésektől félek, mert nem biztos az egyensúlyom. Még jóval fiatalabb koromban se mentem Davenport belvárosában vásárolni, mert ha az a hírhedt iowi szél dühöngött, alig tudtam átjutni az u tca másik oldalára úgy, hogy fel ne lökjön.

     1977-ben Lucille és családja házat épített az indianai New Salisbury közelében és Lucille tagja lett a Szent-Mihály-templomhoz tartozó egyházközségeknek. Első karácsonyukra készülődve az új házban, Lucille elhatározta, hogy decemberben mindennap misét hallgat, ezzel köszöni meg a jótéteményét Istennek.

     Az első héten Lucille naponta el is ment kocsival a tizenegy kilométerre lévő Szent Mihály-templomhoz. A következő hétfő reggelén azonban nemezise, a szél hangjára ébredt. A meteorológusok felhívták a figyelmet arra, hogy rendkívül heves szélrohamok várhatók, Lucille tehát bármelyik pillanatban a földön találhatta magát és súlyosan megsérülhetett.
Érdemes-e vállalnia a kockázatot? Istenem, imádkozott magában, tudom, hogy megígértem Neked...és ami rajtam áll, azt meg is teszem.

     Kocsiba ült és nagyon óvatosan vezetve elindult a templom felé. A szél szünet nélkül lökdöste és táncoltatta a kocsit, de Lucille idegeit különösen az viselte meg, hogy tisztásra vagy szabad területre érve az egész alkotmány úgy remegett, mint valami játékszer, amit egy mozdulattal fel lehet borítani. A kormány markolásától és a fékpedál taposásától kimerülve végül is a templomtól fél háztömbnyire állt meg és reménykedve körülnézett. Talán jön valaki, akinek erős a karja és megengedi, hogy belekapaszkodjon...

    De nem jött. Úgy látszott, egyedül van és már arra gondolt, hogy visszafordul. A szél, a hangjából ítélve erősödött és kis kocsija még álltában is meg-meglódult és rázkódott. De ha már épségben eljutott idáig...Nagy nehezen rászánta magát, hogy kinyissa az ajtót és kilépjen a kavargásba.

     A szél furcsamód mintha hirtelen elállt volna, mert semmit sem érzett. - Arra számítottam, alig bírok majd megállni a lábamon - meséli Lucille -, de nagy meglepetésemre a legkisebb széllökést sem éreztem, még egy szellőlegyintést se. Mintha egyáltalán nem mozgott volna a levegő. - Úgy látszott, Isten meghallgatta imáját és a kevéért lecsendesítette a szelet. Milyen jóságos az Atya! - gondolta.

     Csakhogy...Lucille felnézett a templomkertben álló fákra és zavarba jött. A fák ugyanis korántsem voltak mozdulatlanok - vadul hajladoztak és az ágaik jól hallhatóan csikorogtak a megerőltetéstől. Lucille azonban nem érzett semmit, még egy enyhe fuvallatot sem, amely megborzolta volna a haját. Hogy lehet ez? - futott át az agyán.

     Nem talált rá választ, de most már bizakodóbban vágott neki a templomkapuhoz vívő útnak. A szél valószínűleg fent a magasban fúj, nem pedig idelent, gondolta. Ha ilyesmi előfordul, ez megmagyarázhatná, amit tapasztal. Igen, de...Megint döbbenten torpant meg. Örvénylő mozgással egy csomó elszáradt barna falevél viharzott el mellette, nyilván valami földközelben működő erő hajtotta őket, amely azonban rá a legkevésbé sem hatott.

     Lucille egyenként kapaszkodott fel a hasadozott templomlépcsőkön, erősen fogódzkodva a vaskorlátba, bal kezével pedig tolva magát felfelé. Ám a szél most se bántotta. Amikor felért, minden nehézség nélkül kinyitotta a nehéz kaput és belépett, s a kapu lassan becsukódott utána. De ne egészen. Egy hatalmas szélroham nekirontott, s megint kezdett kinyílni. Lucille elkapta és ezúttal már érezte a szél iszonyú erejét. Miközben a kapuval küszködött, próbálta behúzni, kívülről az egyik barátnője ragadta meg a kilincset és jóformán beesett a templomba. "Ilyen szörnyű orkánt még nem éltem meg!"  - tört ki belőle, majd jobban szemügyre vette Lucille-t. - Nahát, te még csak kócos sem vagy! - állapította meg. - Nem most jöttél?"

     - Igaza volt. A hajam nem volt borzas, nem is lógott, a ruhám sem volt zilált - mondja Lucille. - Tökéletesen rendezett volt a külsőm és nyugodtnak látszottam, annak ellenére, hogy kint tovább tombolt a vihar.

     Lucille sose fogja megtudni, valóban angyalok csoportja vont-e védőgyűrűt köréje, olyan gyűrűt, amin még orkánerejű szelek sem tudnak áthatolni. De bár az angyalok megjelenését talán nehezebb megérteni, mint magát a szelet, sokan hiszik, hogy ez nagyon is lehetséges.