Arravaló az út, hogy menjek rajta,
s hogy ráboruljak holtan,
mint egy ledőlt fa; ne tudja bár senki,
hogy ki voltam s mi voltam…
Ez egy nagyon szomorú vers a szeretettel teli embertől. Térdre borul a természet, az anyaföld előtt, ugyanakkor azt kívánja, bár senki se tudná meg, mi és ki volt, nem tudni, miért.
Aki ennyire csodálja az élővilágot, benne a földet, melyből a fák, virágok nőttek, az eget ajándékaival: a sötétség csillagaival, Holddal, a nappal sugárzó vitaminbombájával, a Nappal, miért ennyire szomorú?
Erről egy kis dal jutott eszembe, amit a gyerekek mit sem tudva a jelentéséről énekelnek:
Koszorú, koszorú,
miért vagy olyan szomorú?
Azért vagyok szomorú,
mert a nevem koszorú.
Az Erdélyi név is valamiképpen összefügg az adventtel, melynek elméleteit az Adventi Kiadó adta ki. Nagyon szomorú, hogy ennyit tudnak a benne leírt történésekről, mégsem tettek semmit ellene.
De szomorú lehet a költő azért is, mert nem becsülik meg a természetet eléggé.
Viszont azzal, hogy azért van a térde, hogy leboruljon, vitába szállnék vele, mert a térd összeköti az alsó lábszárat a combbal, vagyis a lábbehajlításhoz, a járáshoz, futáshoz szükséges a térd.
Látják, kedves Olvasók: a szeretetnek nincsen határa, annyira végtelen. Ez az anyaföld, a természet szeretet megható.
Ahol én éltem, ott a hegyekben feketeföld volt sok, állítólag a legegészségesebb talajföld az egész világon. S még ezt is tönkre tették, sok helyütt csak kiszáradt, szikes talaj van.
Én is csodáltam az eget borúsan is, bár nem tudtam, hogy ez természet szeretetet jelent.
Aki ennyire szereti a szépet, az értékeket, a föld kincseit, magát is szeretnie kellene éppen amiatt, hogy ezeket a csodákat észreveszi.
Arravaló az út, hogy leboruljon holtan a költő, ami iszonyatos gondolat, remélem, nem szimbolikus útvesztőről írta, s nem borult le holtan, hanem még él, s megpróbálja napjait a természet szeretetével szebbé tenni.
Hiszem, hogy sokan vannak úgy, hogy reggel felébredve üdvözlik a Napot, este a csillagokat, a Holdat, s gyönyörködnek a kék égben, a kék vízben. Sajnálatos, hogy olyan emberek is szigetekhez jutottak az elmúlt évtizedekben, akik mindebben nem gyönyörködnek, hanem továbbra is átadták magukat élvezeteiknek. Egyszer láttam egy filmet, ami egy sziget tulajdonosról szólt: nem a természetet élvezi, hanem mezítelen nőket készít. Ezt megteheti bárhol városokban is.
Nagyon nehéznek látszik a környezetvédelem, melynek első számú védettje az ember, akit bemocskolni senkinek nem lehet és mások sem engedhetik ezt meg. Utána jönnek az állatok, majd a természet a földdel, virágokkal, fákkal, egészséges növényekkel.
Én már, mint a költő írja, soha nem gyönyörködöm a Napban, Holdban és csillagokban. Csalással kerültem egy erkély nélküli házba, majd vásároltam családi házat, ami szétment, még a cserepek is összetörtek rajta, ismét bérházba kényszerültem, de már a tüdőm nem bírja, ami tönkrement a füstjétől a megyeszékhelynek a negyedik emeletet.
Pedig egészen másképpen kezdődött az életem tökéletes egészséggel, egészséges vitaminok fogyasztásával. Egyedül a citromot nem tudtam elfogyasztani.
De készül a jövő, meg sem várva az emberek halálát, közvetít is róla, igaz, hogy csak heti hetes félékkel, amelyen egy egész ország nevet. Milyenek itt az emberek?