|
Az önző és az igazi szerelem
2008.04.17. 23:40
 Két verset választottam a címhez. Az egyik önző módon rosszat kíván, akaratosan követeli a szerelmet, a másik valóban szeret. De az igazi szerelem lemondó is: van olyan, hogy nem minket szeret az, akit mi szeretünk. Ilyenkor lemondunk a szerelméről azért, hogy Ő boldog legyen. Nem minden esetben kétoldalú a szerelem, bár mint jó pszichológus azt tartom: a szenvedő fél valamennyire maga tehet arról, hogy a szerelmét nem sikerült feléleszteni a szeretett lénynek maga iránt.
Ignotus: Akarom
Azt akarom, hogy rám szorulj,
Azt akarom, hogy sírj utánam,
Azt akarom, ne menj tovább,
Azt akarom, maradj meg nálam.
Szabó Lőrinc: Szeretlek
Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.
Milyen furcsa szerelem Ignotusé. Telítve van saját akaratával, mindent akar szerelem nélkül.
Mennyi szerelem árad Szabó Lőrinc verséből, még a perceit is csókolja a szeretett lénynek.
Hogy pontosan hányféle szerelem van, ezt szerelmeskönyvből lehetne elemezni, ahány rossz természetű férfi, annyiféle betegségbe torkollott szerelemnek gondolt érzelem.
Az igazi szerelem soha nem követelődző, soha nem akar semmit, két ember örök egyesülését jelenti mindenben, hiszen mindent szeretnek egymáson, állandóan csodálva a másikat kívül-belül. Két tiszta ember szerelme lehet csak ilyen hatalmas!
Van egy könyvem, amit kaptam és a beteg szerelmekről vall. Van nárcista szerelem, szadista, birtokoló, mind-mind a rossz tulajdonságú, beteges emberek szeretete ez. Ezért tiszta az első szerelem és örökké megmarad szép emléknek, mert mindketten ártatlanul állanak a szerelem oltára előtt.
Van egy másik könyvem is, amely azt taglalja, hogy a rossz természetűeknek is megvan a maguk kiegészítő társa: a határozatlannak a határozott, a gyengének az erős, a halkszavúnak a nagyszájú...
Vagyis ami nincs meg az egyikben, megvan a másikban, s így ketten létrehoznak egy embert, akiben minden tulajdonság az élethez megvan.
Életem során szomorúan tapasztaltam, hogy míg az utcán közlekedtem, jártak előttem, s utánam csókolódzó szerelmespárok. A szerelem két ember magánügye, nem tartozik nyilvánosságra, mert ez magamutogatás, nem szerelemről van szó.
A mások ok, hogy nekem nem volt engedélyezve a szerelem, mindenki meghalt, aki belém szerelmes volt, ezért sírás jött rám, amikor szerelmes párt láttam hosszú évekig, mert tudtam, mit veszítek el, a teljes odaadást a gyönyörrel, a felhőtlen boldogsággal.
Vallom: csak egy szerelme lehet valakinek, ami örökké tart, egészen a sírig.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Caterine versei 
