Jöjjetek be isteneknek áldott emberei!
2008.04.26. 11:10
Ebben a részben megtalálják véletlenül a mátkát egy kút mellett.
Mikor Jákób öreg és üdős ember vala,
kíváni, hogy az ő fia megházasodjon,
De azt egyátalán nem akarja, hogy a
pogányoknak karjai közül vegyen magának
feleséget, hanem az ő nemzetségéből akar
magának menyet, az ő nemzetsége pedig lakozik Mezsau patánájának Ráchon nevű városában.
Elküldi hát Jákób Izsákot,: „Eredj el fiam és ott válassz magadnak feleséget!” Izsák el is ment két bizalmas emberével és még a tevéjit is magával vitte.
Mikor a város alá értek, a város
alatt vala egy kútfő, ahol a barmokat itatják,
ők ott letelepedének megpihenni és látnak
egy leányzót a városból kifele jönni. A leányzó odaért és illedelmesen köszönt és lehajlott az ő vedrit megmeríteni, ekkor Izsák megszólítá:
„Ugyan te leányzó, adjál nékem egy ital vizet a te vedredből.” A leányzó szívesen cselekedé és még a tejént is megitatá és akkor a város felé indultak,
szalad és megmondja az ő apjának, hogy
idegen utasok vadnak, szállást kérnek, eléjen
ki is ment és ezekkel a szavakkal fogadta őket:
„Jöjjetek be istenek áldott emberei!” Ezek be menének és egyenesen a lány kéréshez kezdtek.
Mi is azt akarjúk kedves nagy jó barátaim
magoktól megtúdni, hogy magok a magok leányzójokat akarják- é, mint idegen utasokkal elbocsátani.
És akkor elészer rájok kérte istennek szent áldását.
„ Én is azt kívánom erre a két fiatal házaspárra, hogy úgy szálljon rájok az istennek szent áldása, mint nyári éjszakán száll a harmat a virágkelyhekre.
Azt kívánom.” És aklor elindulának és
elészer utánok méne ezeket a szavakat mondata nekik: „Jöjjetek vissza istenek áldott emberei, jel nélkül,vagy pantalló nélkül el ne induljatok, nehogy utatakban
elfogjanak.”
„Tehát mi is aszt akarnánk kedves jó barátajim, hogy a mi menyasszonyunk fonásából, szüvéséből felpasztaloszkodván nehogy utunkban elfogjanak.
Nagyon szépen megköszönjük e mi menyasszonyúnk szíves ajándékát, kívánjuk, hogy adjon neki az kender szeműben sok nagy jó termést, hogy sokat fonhasson, sohat szőhessen, de ilyenre többet
szüksége ne legyen, aszt kívánom.”
|