|
A holtak városában
2008.05.13. 00:13
Álmomban egyszer halottak között jártam, de senki nem szólított meg, csak érzékeltem őket. Róluk írtam. A krizantin Katalin-virágként van megírva egy mohazöld könyvben.
Álmomban a holtak városában jártam.
Éreztem, körbevesznek a halottak, vártam,
de semmi nem történt, csak kísértek engem.
Bementem egy hatalmas helyiségbe, csak mentem
tovább, egyre kisebbekbe, végül szentélybe értem,
hogy kik hallgattak mellettem némán, ma sem értem.
Miért nem szóltak, csak némán jöttek mellettem?
Vagy csak sejtelem volt: talán élt ott is ember?
S ha igen, mifélék az álomban jött emlékek?
Ártalmatlanok, nem bántanak, de megmaradt a kétely:
Miért haltak meg, nélkülük üresebb a világ,
Szükség lett volna rájuk, kik nem vakok, s ki lát
segítsége lenne az élőknek, nem úgy, mint a gonosz,
ki sziszegve jő felénk, belemar mindenkibe, mint por rossz
népei, álnoksággal ejt sebet rajtunk, keverve haragot,
kavarva mérget mindenütt, ahol csak tud, ragoz
igét, nyelvet tökéletesítő ál-igazságot tanítók a tant
így kezdték el Szenci szamaras zsidóval - a magyar irodalmat.
Messzire kerültem a halott várostól, a jóságoktól,
kik csak sejtelmekben léteznek talán, kolostor
csendű magányba menekülő ember bizodalma e hely,
melyet megszemlélhettem, s láttam, milyen a kehely,
melyben az élet vize volt, a mézédes tiszta nektár.
Hát álom a jóság, álmok lettek az emberek név nélkül?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Caterine versei 
