Az utak mentén lompos tankok
s állig fegyverzett katonák
vártak – még nem kaptak parancsot –
hogy eltiporják a csodát.
a forradalmat, mely kihajtott
a megrekkent posványon át,
emberré mosdatván az arcok
hazug, s kétszínű fintorát.
a forradalmat, mely kitárta
a lelkekhez s a nagyvilágba
vezető láncolt kapukat…
A Duna-parton hittől égve,
nem félve járt a város népe
s a fák hullatták lombjukat.
2
Motyogók, sírók, összetörtek
és idegösszeroppanás,
a terjeszkedő temetőknek
árkában sírok, néma gyász.
Öngyilkosságok, szó is ölhet;
az emberkínzás hivatás,
meg nem született csecsemőket,
s könyörtelen statisztikát
takargatnak a szónokok.
Hogy nem magának dolgozott,
a munkásé volt a gyár
rég nem titok, de mégis egyre
taposni kell csak fej-leszegve
föl kéne szabadulni már.
3
Ki talpalattnyi földjén állva
megtartaná, mit megkapott,
kitagosítják más határba
s terelgetik, mint állatot.
Ha önként belépett a pártba,
életnívóról hallhat ott,
bár tudja, fia vacsorára
százszor szárazbabot kapott.
És május elsején – de szép is –
zászlók alatt vonulhat délig;
s a választás népünnepély;
neki nem marad semmi gondja,
egy pártra adható a voksa,
mely ellen senki nem beszél.
4
Másfél millió kitántorgott…
Lapátolt szenet és havat
s kiharcolván a tisztes sorsot
magyarnak is sok megmaradt.
Ezrekben tiszta eszme bontott
s az újvilági ég alatt
úgy forgatták a tálentomot,
hogy otthon is majd gazdagabb
legyen a falu és város
hol gyermekéveinkben gyászos
vereség volt az aratás.
És ha az új rend hagyta volna,
előbb elkészül a falu tornya,
az Erzsébet-híd és a Vár.
5
A bér szabott, de nincsen sztrájkjog,
s nem szólhatott senki, mért kevés,
csak állva éltetik a pártot
és vastapssal a bölcs vezért,
a nép nagy atyját, kin az átok
úgy látszik nem fog s nincs remény
hogy majd a sok-sok terv után jobb
s szabad utat kap az egyén.
S mert kell a munka fegyverekre,
mindenki termel versenyezve,
mégsem visz haza addig több pénzt,
míg bombát hajt csak az atom
azért a bölcs néphatalom
mégis jegyeztet békekötvényt.
6
Retteg egymástól kartárs, elvtárs,
s a legjobb munkáskáderek
személyében legtöbbször leprást
látnak halandóbb emberek.
Kinek az apja már feljebb szállt
s tanárként kapott kenyeret
az „becsapta a munkásosztályt,
megbízni benne nem lehet”
Gyűlölködés, irigység, fúrás.
Csók helyett feljelentget Júdás,
a vérbér is már kevesebb.
Az öregek csak terhes népség,
az ifjaknak holt szó a részvét
s divatjamúlt a szeretet.
7
Ez volt a múlt, de ennek vége
- mondták a lelkes magyarok -
most új nemzedék veszi kézbe
s faragja ki a holnapot.
És lelkesedtek lázban égve…
Éreztem, jobb ha hallgatok,
csak mintegy magamnak beszélve
idézem őt, sosem halott
költőmet, akit sínre dobtak,
kik megint színre sompolyogtak…
„Adj magyarságot a magyarnak,
hogy mi ne legyünk német gyarmat…”
Aztán könyörögve hozzátettem,
Hogy másmilyen se legyünk.
Ámen.
(1956 november 3.)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Caterine versei 
