Emberi Értékek - G-Portál

Simon zsidóéknál minden esztendőbe'
Kis deszkakoporsót tesznek le a földbe,
Kis deszkakoporsó - alig-alig rőfnyi,
Szegény kicsi féreg, nem tudott megnőni!

Simon Judit haja kincs-arannyal ér fel,
Sírva simogatja mind a két kezével.
Ráfogja az ollót - jaj be nagy kár érte!
Nagy titokban úgy megy a szent pap elébe.

»Hét országra híres szép hajam lenyírtam,
Hét országra híres szépségem elsírtam,
Te szent pap, te szent pap! mondd meg azt az egyet:
- Hát én már gyermeket föl se nevelhessek?«

Fölpillant a szent pap a vén bibliából,
Összeroskad Judit egy nagy vád sulyától:
»Kellene most, kéne? Volt idő, nem kellett:
Legelső gyermeked, Judit, hova tetted?«

Fehérebb a hónál Judit asszony képe,
Eltemeti képét rózsás tenyerébe,
Sugva ejti a szót, fuldokolva, törten:
»Gyilkos két kezemmel enmagam megöltem.

Apja, ki megejtett, cserbe hagyott rútul,
Szegény gyönge kislány - reszkettem a csúftúl...
Vajúdó lázas éj - jó volt temetkezni.
Jobb volna most nékem a föld alatt lenni!«

Forgatja a szent pap szent könyveit rendre,
Lássa, melyik milyen bűnhödést szab erre?
»Kelj fel Judit, kelj fel! Vesd le gyászruhádat,
A te nagy bűnödre mind kevés e bánat.

Más itt a megváltás - iszonyú az ára!
Van-e erőd, Judit, egy nagy fogadásra?
Gyilkos a te ajkad, ha ártatlant csókol:
Eltiltalak téged az anyai csóktól!
Epedj el, sorvadj el, légy mondhatlan árva:
Gyermeked násznapján, akkor légy megváltva.«

Simon zsidóéknál fényes minden ablak,
Lakzinak beváló keresztelőt csapnak
Simon zsidó rágyújt egy régi zsoltárra,
Könnyben ázik Judit halovány orcája,
Kicsike magzatját százszor ölbe kapja,
Eleped egy csókért s mégsem csókolhatja.

Simon zsidóéknál jaj csöndesen vannak,
Sűrűn beaggatva valamennyi ablak.
Judit asszony kezét töri sírva-ríva:
»Jaj, ha ennek is még halál van megírva!«

»Tüzel a homlokom, lelkem anyám, úgy ég -
Ha te megcsókolnál, mindjárt meggyógyulnék!«
»Csitt, kicsikém csitt! csitt! Húnyd be pici szemed.
- Istenem teremtőm! Ne hagyj el engemet!«
»Kipattogzott szácskám, édes anyám lelkem,
Ugy-e, ugy-e azért nem csókolsz te engem?«

Simon zsidó képe elfakul, elkékül:
»Gonosz vagy te Judit, májastul, veséstül.
Mondta már azt más is - egyebet is, mást is -
Oly igaz az egyik, mint igaz a másik:
Aki rossz anyának, rossz az feleségnek,
Gyermekem úgy éljen, mint elűzlek téged!« -

Múlik az esztendő, fogy is, meg megújul,
Simon zsidóéknál vigan vannak újbul.
Udvaron menyezet, násznép násznép hátán,
Simon zsidó lányát elveszi a Náthán.

Szegény koldus asszony, távoli sarokba',
Lökdösik hol balra, lökdösik hol jobbra,
Reménykedik, küzköd, átront a korláton:
»Azt a szép menyasszonyt jaj, hadd én is látom!«

Most hozzák... esküszik... a pap imádkoztat:
»Én édes véreim, még csak egy tapodtat!
Gyermekem! leányom!...« Odaborul rája,
Hülő ajkát nyomja égő ajakára
- Ez a Simon Judit szomorú nótája.

Kiss József (1843-1921): Simon Judit