| Blog : Juhász Gyula: Mese |
Juhász Gyula: Mese
2008.07.16. 21:11
 Csodálatos verssel lepett meg minket Gábor. Talán ez a szépségek sorsa volt régen - sőt még most is. Hiába várnak a szépségek valakire, senki sem jön, pedig mocorog bennük a szerelem lángja, az egyetlen, igaz szerelemé. A mese időnként életre kel, ha nem is a világ végén.
Egy világvégi házban
világszép lány lakott,
világ végére néztek
ott mind az ablakok.
Nem járt előtte senki,
nem látott senkit ő,
az Óperencián túl
megállt a vén idő.
A világszép lány nézte
a csillagos eget,
tavasz táján szívében
valami reszketett.
Hajába rózsát tűzött,
valakit várt nagyon,
de csak a csillag nézett
be a kis ablakon.
S a csillag oly közömbös,
hideg és halovány.
S hiába várt örökké
a világszép leány.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Caterine versei 
