Előre kijelentem, hogy nem vagyok vallásos. Anno útkereső koromban elolvastam a Bibliát, Koránt, bele- beleolvasgattam buddhista, zsidó, és egyéb vallást követők könyveibe, és innen mazsolázgattam magamnak mélyenszántó gondolatokat.

Aztán megmaradtam önálló, gondolkodó lénynek. Azt hiszem a legtöbb vallásban az nem tetszett, hogy ha valami mellett elkötelezi magát az ember, akkor szükségszerűen az összes többit el kell vetnie, még akkor is, ha esetenként vannak benne olyan okos gondolatok, amik az ő egyéniségéhez jobban illenek.

     Amiért ezt a cikket írom, az az, hogy voltam egy katolikus esküvőn, ahol a templomban vérig sértett a pap prédikációján keresztül. Gyönyörű barokk körmondatokban azt boncolgatta, hogy csak az az út járható, amit ők nyújtanak, mindenki más csak bolyong, és jól meg fogja szívni ezt. Jó ember nem lehet csak az, aki mélységesen hisz istenben, és tulajdonképpen más nem is kell hozzá. Hát igazán csak neveltetésemnek köszönhető, hogy fejemet lehajtva álltam ostorcsapásait, és nem távoztam a szertartás kellős közepén. Úgy múlattam az időt, hogy eszembe idéztem egy rég olvasott kedvenc könyvem sorait.

     Ez a fantasztikusan jó könyv, melynek címe: Miben hisz, aki nem hisz? Carlo Mario Martini bíboros és Umberto Eco levelezése könyvbe szedve. Leegyszerüsítve a lényeget, arra keres választ, hogy mi késztet arra egy ateista, vallás nélküli embert, hogy ugyanúgy a jóra törekedjen, hogy erkölcsös legyen, milyen parancsnak, törvénynek engedelmeskedik, mi vezérli őt, hogy elkerülje a rosszat, hogy szeretetre törekedjen. Erre az volt Umberto Eco válasza, hogy maga a természet. Szerinte az erkölcs keletkezésének pillanata, mikor az ember rádöbben, hogy társas lény, hogy szüksége van a másik emberre. Ekkortól kezdve létrejön az az alapvető törvény, hogy ne tégy mással olyat, amit magaddal nem tennél meg.

Nagyon érdekes könyv, mindenkinek javaslom az olvasását, akár istenhívő, akár ateista. A könyv végére oda jutnak, hogy a bíboros "belátja", hogy más utakon is el lehet jutni ahhoz az etikához, amit az istenhitben élők alapból megkapnak a biblia által. Az emberekben igenis megvan a képesség, hogy a természetes etika által ugyanolyan tisztán élhessenek, mint vallásos társaik. Azt mondta, vagy legalábbis ilyesmit, hogy a természetes etika azért egyezhet meg a bibliai kinyilatkoztatásban foglalt etikával, mert mindben benne van a másik ember arca.

     Annyira szeretném, ha minden vallásos ember így gondolkodna. Ha mindenki belátná, hogy nem vallás kérdése. Nem jobb az egyik a másiknál, csak azért, mert az egyik katolikus, református, zsidó, buddhista vagy éppen ateista. A különbség mindössze annyi, hogy az egyik jó ember a bibliából (vagy más olvasmányból) a másik pedig önmagából, illetve a környezete hatásaiból veszi azt az erkölcsi tartást, amitől jó lesz.

     A vallást oda kellene helyezni, ahova való. Sok ember támasza, útmutatója, de ne sértse meg a többi embert, aki nem igényli ezt a fajta támaszt. És apropó, semmi, de semmi keresnivalója a politikában, és a közéletben.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.