Blog : Tessedik Sámuel 1820-as beszéde a cigányságról |
Tessedik Sámuel 1820-as beszéde a cigányságról
2008.10.08. 09:56
Gábor hozta ezen sorokat arról, hogy mennyi bajt jelentettek a cigányok már az ezernyolcszázas évek elején. Állítólag angliai felbukkanásuk van, mint a színészeknek. Még taníttatni is veszélyes ezeket, mert a rafkósságuk átcsap finomabb csalásokba, becsapásokba. Családanyává és családapává való átalakításuk a szaporodásukat idézte elő.
"Amíg ezen emberfajtának megengedik, hogy fényes nappal házaljon, hogy ajtókat, zárakat, lakatokat fürkésszen, kolduljon, mindenféle mesterkedéssel zsebeket nyisson, pecsétnyomókat véssen, és hegedűvel, cimbalommal meg hárfával a falu előkelőinek házánál névnapi szerencsekívánatokat komponáljon és cincogjon, óh! jam satis est! addig ez az emberfaj nem javul meg. És ez Szarvason 1807-ben még inkább így van, sőt 1820-ban is. Miféle szerencse lehet az, amit egy derék, becsületes embernek neve napján vagy újévkor egy csapat feslett cigány kívánhat? Inkább fordítva! A becsületes embernek, ahol és ahogyan tudja, át kell alakítania a cigányt dolgos, tevékeny, derék emberré, szolgává, cseléddé, családapává és családanyává, és csak azután kívánhatnak egymásnak kölcsönösen szerencsét, és örülhetnek szerencséjüknek. Nem kellene-e a magyar közönségnek oly sok körözött rendelet után egy egyértelműen hozott határidőre komolyan megfogni a dolgot, s ezt az állam terhére, kárára és szégyenére szolgáló csavargófajt végre a köznek hasznára, csatorna-, híd-, zsilipépítésnél, vízszabályozásnál alkalmazni, és ezáltal az emberi társadalom hasznos tagjává fogadni?"
|