Blog : Juhász Gyula: Októberi éj |
Juhász Gyula: Októberi éj
2008.10.13. 11:42
Klarisz csodaszép verse ez is, Ő hozta megmutatni lelki kincstárának gyönyörűségét. Alszik a világ talán száz éve? Egyszerre félelmetes végítéletként feltámadnak a halottak, ki a föld alól, mint ahogyan történik ez 1936. óta, azóta átvették a szociális hálózatot, mossák ki magukat a mocsokból, a lucsokból, ami körülvette őket. Juhász a sivatag költője volt, nem csoda, hogy trombita harsogásra várt, mint az Ítélet kártyáján, a 20-as Taroton megmaradt egykori történelem idején vártak arra, hogy egyszerre a tisztességben meghaltak feltámadnak és csodálatosabbak lesznek, mint kezdetben, torzulásuk és kínzásaik előtt voltak - ez mind Jézus nevében történik, ki a gyilkosokat, bűnösöket jött elhívni az új-missziós új-szövetségi Antológia Humana szerint, mely a hunokat jelenti, melyet nekem írt le az egészségügy ,hogy én vagyok hun, népes cseremisz, lapp, vogul égető rokonsággal.
|
Ezüstös kék lett az egész világ,
Halovány fénye, mint a köd, dereng,
Alvó kísértetek a kerti fák,
Haldokló hold virraszt a csönd felett.
Mintha megállott volna az idő,
Tán Csipkerózsa kertje ez,
A hallgatás már szinte rémítő.
Tán álmodom vagy ez csak mese lesz?
Elnémultak a szűkölő kutyák
És nem szólnak a harsány kakasok,
Nem jár egy ember és nem mozdul ág
És alszik hálójában is a pók.
Oly gyönyörű ez és félelmetes,
Egy hangot kérek tőled, ó világ,
Már azt hiszem, a végítéletes
Angyal próbálja majd a trombitát