|
Ő
2008.10.30. 12:34
 Nagyon szép vers, mely kifejező a költő érzéseit. Milyen mennyei érzés találkozni az igazival, akit földöntúlinak, szinte angyalinak látunk!
Szavakkal leírhatatlan ez az érzés,
Hogy ki válthatta ki, az nem is kérdés.
Elég volt tőle talán egy aranyos nézés,
A forró kéztől egy – két apró érintés.
Ezt a leírhatatlan érzést kerestem évek óta,
Éltem én mint király, és mint senyvedő rabszolga.
A szívemnek mindig ugyanaz volt csak a gondja,
Hogy mit is keresett folyton, azt csak is Ő tudja.
Voltak nehezebb – könnyebb évek,
Az emberek többsége semmit nem érzett,
Pedig nem volt boldog az életem,
Mert a leírhatatlan érzést, nem leltem.
Megkaptam mindent ami szem-szájnak ingere,
De amire igazából vágytam, azt nem ismerte senki se.
Már szinte az utolsó remény is a ködbe veszett…
Amikor mellém egy földre tévedt angyal érkezett.
Ő szívembe lopta mosolyát,
Felém nyújtotta a karját,
S elnémította a világ zaját.
Szívemmel Ő, művel csodát!
Ő számomra a lelki tükör,
Belőle árad a gyönyör.
Ő láthatja azt, hogy ki vagyok
S remélem érzi mit akarok.
Ő akivel azt érzem amit kerestem,
Amit már sehol sem leltem.
Az egész földi életem
Ő érte van, ez kétségtelen…
Ő aki olyan nekem mint árvának morzsányi kenyér,
A sötét ijesztő térbe egy csöppnyi fény.
A reménytelennek a remény.
Ezt mondom én.
Az összes titkomat neki adom,
Amit mond meghallgatom.
S amit megígérek azt betartom
Én Őt Szeretem ezt bevallom.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Caterine versei 
