Nóra újra küzd a gyógyulásért gyógyászati rákjából. Most Németországban gyógyítják, magánbetegként. Ebben a kezelésben bízik. Teljes akaraterejét mozgósította. Újra. A költségeket szülei segítségével próbálják meg fedezni. 

Áldás és rontás

Mert hiszem, hogy van kegyelem.

Csak nekem nem. Csak nekem nem.

Hogy miért nem? És másnak miért igen?

Mert ne feledjük: van

más,

van másik oldal,

van, akinek áldás jut és nem rontás.

Csak nekem nem. Csak nekem nem.



Van másik oldal. Van remény.

Van esély, hogy megnyílik a kemény

mennybolt és

a napot látod, nem a felleget.

Van remény. Van lélegzet.

Az utolsó: addig tart

a vágy, hogy rontás helyett

áldást küldjön rád az,

aki sorsod felett dönt: a vég,

a végzet, a könny?szív? ég,

vagy csak a vak véletlen,

hisz hogy is hihetnéd, hogy lát az,

aki rád áldás helyett rontást ad?



Van kérdés. Van: miért? Nincs válasz.

Mert nem tudhatod,

áld vagy ront-e az,

ki rád áldás helyett rontást ad.

Lehet a rontás is kegyelem:

csak nekem. Másnak nem,

mert míg más aprón, tétován lépked,

én sorsomat kemény léptekkel kimérem,

és elfogadom fejem felett a felleget.



Mert hiszem, hogy van kegyelem.

Mikor, hogyan, miért, miért nem,

nincs kérdés – nincs válasz.

Van út. Az útnak ha vége van,

nem tudhatod, áld vagy ront-e az,

ki rád szelíd osonás helyett

vad bukdácsolást ad.

Az út végét botorkálva is eléred,

éveidet könny? kézzel kiméred,

és elfogadod fejed felett a felleget,

vagy ha süt rád, a szigorú napot –

az áldást vagy rontást is elfogadod.



Van miért. Van válasz. Van remény.

Van áldás, van rontás – két testvér.

Test és vér – áldás vagy rontás?

Nem tudhatom. Nem tudhatod.