Edó egyik kedvenc költőjének versét olvashatjuk, melyben előre megjósolta a költő az emberiség zuhanását lefelé.

Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelműen.

Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.

Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását.