Megható drámai történetét ismerhetjük meg a szerelmes párnak.

Kellemes hetet kívánok Önöknek!

  Együtt jártak már több mint egy éve,
boldogan sétáltak mindig kéz a kézbe.
Örültek egymásnak csak egymásért voltak,
amiért a szüleik eleinte szóltak,
de aztán beletörődtek,
hisz nem tudták egymástól eltiltani őket.
Hosszú országúton el s visszacikáztak,
ott csak ketten voltak egymásra vigyáztak,
Egyetlen kérése volt csak a fiúnak,
ő nélküle soha ne induljon útnak.
Két motoros útja soha el nem vált,
bánatuk, ha volt is az úton tovaszállt,
a látóhatár szélén, ha két motoros megjelent,
ezt leírni nem lehetett, ezt érezni kellett.
Fekete bőrkesztyű fekete szkafander
fekete bőrnadrág s nem egyszerű farmer,
fekete csizmában, nyakukban kendővel
szálltak versenybe a száguldó felhőkkel..
Ők, is mint más szerelmesek
sokat veszekedtek,
de csak addig tartott
aztán kibékültek.
Ám egy napon minden másképp történt,
nem tartották be a jól bevált törvényt,
távozás előtt a búcsú elmaradt,
s mindez egy álom egy félreértés miatt.
Hosszú napokig nem is látták egymás,
a szülők már azt hitték mindkettőnek, van más,
de őket kínozta egy titkos sejtelem,
az egymás iránt érzett még mindig forró szerelem.
Hihetetlen lassúsággal teltek el a hetek,
és még nem békéltek meg a megsebzett szívek,
mindkettő bánkódott mindkettő szenvedett,
kínosan teltek a napok s az éjjelek.
Egyre csak azon törték a fejüket
a békülés útja vajon melyik lehet.
Egy csillagtalan borús, éjszakán
elhatározásra jutott a lány,
tudta, hogy egyedül mit sem ér az élet,
s hogy barátjától bármikor bocsánatot kérhet.
Megszilárdult fejében a hirtelen gondolat
nem is töprengett oly sokat.
Hirtelen gyorsasággal be is öltözködött
szájára szokás szerint fekete kendőt kötött.
Barna hosszú haját most is fölcsavarta,
hogy lány volt a ruhába ki gondolta volna.
Eszébe sem jutott, hogy megvárja a reggelt,
felrakta fejére a fekete szkafandert,
lenn az udvaron felült a motorra,
s csak akkor jutott eszébe, amikor berúgta,
volt egy kérése régen a fiúnak,
hogy ,,nélküle soha ne induljon útnak".
Keze ekkor rátalált egy féltve őrzött képre
elővette megcsókolta s fölnézett az égre.
Érezte, ha most el nem indul szíve nyomában, meghasad,
hogy mi járt ekkor a fejében örökre titok marad.
Szemeiben ekkor már könnyek égtek még egyszer,
jól megnézte a képet, s visszatette a bőrkabát mögé.
Gázt adott ugratott s mire az utcájukból kiért
már csak a motorjának s az álmainak élt.
Egész úton ara gondol mi lesz, ha majd odaér,
több volt neki szerelme, mint koldusnak a friss kenyér.
Gondolatai már messze jártak,
csak nézte az utat, és nem vette észre,
hogy mindjárt odaér a felbontott részre.
Az utolsó pillanatban egy nagyot fékezett,
de a sebességtől oly gyorsan megválni nem lehet.
Utolsó percében is az, járt a fejébe,
hogy nem nézhet többé a fiú szemébe,
meg sem ölelheti kezét nem foghatja
ezután már többé meg sem csókolhatja.
Fájdalmait leküzdve csendesen suttogott
a halál küszöbén a fiútól búcsúzott:
" Ne haragudj rám, hogy elmegyek,
de ígérem ezután is mindig veled, leszek,
légy boldog akkor én is az leszek,
ne feledd el azt, hogy csak téged szeretlek"
Egyetlen vércsík volt,
ami a szkafander alól a szájából kibuggyant,
s az arcán végigfutott.
Ott feküdt az úton fekete ruhában
a motor közelében a holdfény árnyékában.
Pontosan egy éve ennek az éjszakának
a fiú eleget tesz becsület szavának,
megfogadta ugyanis még ott zokogva,
hogy életében már csak egyszer ül motorra.
A megbeszélt időben megjött a négy haver
a fején ekkor már fenn volt a szkafander.
Lenn az udvaron felült a motorra,
gyászos tervét gyorsan újból átgondolta.
Gázt adott ugratott s mire az országútra kiért,
már csak a motorjának és az álmainak élt.
A temető ott volt az országút végén
a sír, amit keresett a temető mélyén,
a sírhoz érve leroskadt eléje,
húsz szál piros rózsát tett a fejfa tövébe.
A szalagot eligazította
melyre nagy piros betűkkel az volt írva:
,,NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLED".
A régi emlékek újra felkavarták,
a szívét nyugodni egy percig sem hagyták.
Visszament a motorhoz a jó öreg baráthoz,
de mintha szívét kötötte volna a fejfához.
Majd kis habozás után felült a motorra,
a barátai követték őt részvéttel sorba.
A hegyi szerpentin volt a tiszteletkör vége,
az állandó útvonal régi szép emléke.
A fiú arra gondolt mennyit motoroztak,
hosszú hónapokig mily boldogok voltak.
De ő itt hagyta nincs többé,
s már nem érdekli semmi,
csak egyetlen gondolat "utána menni".
Könnyes szemekkel a kormányt markolta,
s cseppet sem figyelt a kijelölt útra.
Egy hatalmas kanyart egyenesen véve
nagyot ugratott a tátongó mélységbe.
Ekkor már este volt a csillagok ragyogtak,
lenn a mélységben a vén fák suttogtak.
Ott feküdt a fiú fekete ruhában
a motor közelében a vén fák árnyékában.