1981. áprilisa volt, s a texasi Palestine-ba való Hardy család unokatestvéreket látogatott meg Houstonban. A ház mögött úszómedence is volt, s a hároméves Jason Hardynak mindenki a lelkére kötötte, hogy maradjon mindig elől, jó messze a medencétől.
Sue Hardynak azonban hamarosan feltűnt, hogy kisfia nincs ott, ahol lennie kellene. Azonnal a medencéhez szaladt, de semmit sem látott. - Úgy gondoltam, Jason nem eshetett bele, mert különben a víz felszínén lebegne - meséli. - Akkor még nem tudtam, hogy a vízbe fulladtak lemerülnek a fenékre. - Sue visszafutott a ház elé, végignyargalt az utcán, tűvé tette a házat, s nyugtalansága nőttön-nőtt.
Végül is, ösztönének engedelmeskedve unokahúgával együtt visszatért a medencéhez - és ezúttal látott valamit a fenéken. Unokahúga beugrott a vízbe és felhozta Jasont. - Amikor a kezembe adta az én halott kicsikémet, megfordult velem a világ - mondja Sue. - Jasonnek nem volt pulzusa, nem vert a szíve és már kezdett feketedni. - Magához szorította kisfia ernyedt testét és felsikoltott kétségbeesésében. Aztán imádkozni kezdett.

     A család hívta a mentőket és amikor megérkeztek, Sue felment az emeletre. - Telefonáltam a palestine-i egyházközségem egyik lelkészének - meséli tovább - és megmondtam neki, hogy csodára van szükségünk, de rögtön. Jasonnek már majdnem egy órája nem vert a szíve, de tudtam, hogy Isten bármit megtehet, amit csak akar. - Miután befejezte a telefonálást, Sue lefeküdt a hálószobája padlójára és megint imádkozott: "Jézusom, Jézusom" - mindössze ennyi telt az erejéből.
Pár perc múlva Sue egyik lánya felszaladt a hírrel: a mentősöknek sikerült újra megindítani Jason szívműködését. - Ahogy ezt meghallottam, nagy-nagy békesség töltött el - emlékezik Sue. - Negyvenegy éves voltam, mikor Jason megszületett, a három további gyerekem jóformán már felnőtt. Valahogy tudtam: Isten nem azért adta meg nekem ezt a kései boldogságot, hogy mindjárt el is vegye tőlem.

     A Herman Kórház elküldte életmentő szolgálata helikopterét, hogy beszállítsa Jasont az intenzív osztályra. Mire Sue kocsival odaért, az orvosok már felmérték a helyzetet és nagyon sötétnek látták. - Elmagyarázták, hogy ha az agy három percnél tovább nem kap oxigént, megindul a károsodási folyamat - mondja. Jason a klinikai halál állapotában volt, amikor megérkezett a kórházba, s az orvosok úgy vélekedtek, hogy ha életben marad is, béna lesz súlyos agyi rendellenességekkel.
   - Nem. Csak figyeljenek és majd meglátják - mondta nekik Sui - Jason a saját lábán fog kimenni innen.

     Az orvosok összenéztek. Ennek a kisfiúnak az anyja nyilván nem tudja felfogni,mi történt. De úgy döntöttek, inkább nem részletezik, milyen szörnyű következményekkel kell majd szembenézniük.
J     asonre, aki kómában volt és még mindig klinikailag halottnak tekintették az életfunciókat serkentő és fenntartó berendezéseket kapcsoltak. Az ötödik éjszaka azonban tüdőgyulladás lépett fel nála, s az orvosok és az ápolói attól tartottak, közel a vég.
     Sue, aki szinte begubózott abba a békességbe, amely a hálószobájában szállta meg, telefonon beszélt egy helybeli, hoostoni templom lelkészével, s megkérte őket, látogassák meg a fiát. Teljesítették kérését, s megkenték Jasont, míg Sue és családja a hallban várt.
   - Mrs. Hardy? - nézett be egyszer csak az egyik lelkész. - A kisfiúnak vibrál a szemhéja!   
   - Kiderült, hogy Jason alatt nedves lett a lepedő. A jelek szerint kezdett magához térni!
     Jason húsz nap múlva valóban a saját lábán hagyta el a kórházat, sőt nemsokára beszélni kezdett. Hét hónappal balesete után orvosa gyógyultnak nyilvánította. Jason ma eleven, tevékeny, jóképű gyerek és semmiféle károsodás nem észlelhető nála. Sue minden áldott nap hálát ad Istennek a döbbenetes csodáért, amit tett. És talán valamilyen külön oltalomért is.
     Hároméves korában Jason túl kicsi volt még ahhoz, hogy megkérdezzék tőle, miért ment a medencéhez és hogyan esett bele.       Ahogy múltak az évek, Sue egyre valószínűbbnek tartotta, hogy semmire sem emlékszik azon kívül, amit a családjától hallott a balesetéról és a kórházban töltött hetekről. Egyik este azonban - Jason hat- vagy hétéves lehetett -, valamilyen televíziós műsort nézett, s a képernyőn megjelent egy úszómedence. - Jó sötét volt ám ott lent abban a medencében - jegyezte meg váratlanul Jason.
Sue rögtön felfigyelt. Mégis emlékezne valamennyire a balesetére - Mesélj arról a dologról - mondta.
   - Sötét volt - ismételte meg Jason. - De az angyal ott volt velem
   - Az angyal, Jason?
   - Aha. Ő is ott volt, úgyhogy nem féltem.
     Ez volt minden,amit Jason valaha is mondott csodálatos megmeneküléséről. De a családjának ennyi is elég.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés