Életmentés a sineken

     Egy forró nyári hétköznap délutánján, öt óra tájt Carol Toussaint nagy kombijával áthajtott az Iliois állambeli Arlington Heightson. Egyik fiáért ment, akinek gitár órája volt  - másik két csemetéje, Dave és Katie ott kucorgott a hátsó ülésen. Carol ilyenkor már a vacsorát szokta készíteni, nagyon igyekezett tehát, hogy minél előbb hazaérjen.

     A közlekedési lámpa zöldre váltott. Carol balra fordult, letért a forgalmas főútról,s felhajtott egy kis emelkedőn, rá a városközpontot átszelő vasúti sinekre. De mielőtt be tudta volna fejezni a kanyart, s túljutott volna a vasúti kereszteződésen, hirtelen leállt a motorja. A kocsi megrekedt, mégpedig úgy, hogy eltorlaszolt több sávot, s első kerekei épp a vágány vályújában akadtak meg.

     Carol újra, meg újra indítózott, de a gyújtás nem működött. A közlekedési lámpa váltott, tülkölések hallatszottak, fékek csikorogtak, ahogy a továbbhaladni akarók - csúcsforgalom volt - igyekeztek kőt kikerülni s az egymással való összeütközést elkerülni. Dave és Katie, akiket a meleg és a bezártság is megviselt, s akik most megérezték hogy anyjuk bajban van, nyafogni kezdtek. Az autósk legszörnyűbb rémálma vált valósággá.

     Hirtelen egy fehér inges, nyakkendős fiatalember bukkant fel: nagy léptekkel odajött Carol kocsijához, s lehajolt a nyitott ablakhoz. Dave szerint, aki akkor még csak ötéves volt, egy kis barna kocsiból szállt ki.

   - Tudja, milyen veszélyben van itt? - kérdezte a fiatalember halkan, tökéletesen nyugodt, békés arccal - az örvénylő, őrjöngő forgalom kellős közepén.

    Persze, hogy tudom - felelte Carol. - A férjem meg fog ölni, mert későn érek haza és nem lesz kész a vacsora! Ha valamelyik autós kollégánk meg nem előzi...

    - Nem, nem erre gondolok - mondta a fiatalember. - Körülbelül fél perc múlva egy vonatnak kell itt áthaladnia. Úgyhogy kénytelen leszek kimozdítani innen a kocsiját.

     Igen, Crol megfeledkezett róla, hogy a napnak ebben a szakában munkásvonatok szoktak átdübörögni ezen a kereszteződésen, rövid időközökben követve egymást. Van, amelyik megáll, van, amelyik nem. És már észre is vette, hogy egy, vagy két háztömbbel odébb többen várakoznak az állomáson. De ha a közeledő vonatnak meg is kell állnia, őt mindenképp elüti - ezen a ponton még túl nagy lesz a sebessége!

     Carol nemigen tudná megmondani, mit csinált a következő másodpercekben - olyan pánikba esett, hogy ez kitörlődött az emlékezetéből. Azt viszont sose felejti el, mit tett a derűs arcú fiatalember. Cseppet sem sietős léptekkel a kocsi orrához ment és fél kézzel kicsit meglökte. A hatalmas kombi könnyedén kiemelkedett a vágány-vályúból, s miközben a sorompók ereszkedni kezdtek és felhangzott a figyelmeztető harangszó, a kereszteződést elhagyva biztonságban legurult az enyhe lejtőn, s lent megint megállt.

     Néhány pillanat múlva átszáguldott a vonat. És Carol rádöbbent, hogy a fiatalember segítsége nélkül gyerekeivel együtt ott lelte volna halálát. De hol van a megmentőjük? A szerelvény nagyon rövid ideig takarta el az átjárót. Hogy tűnhetett el ezen a nyílt terepen anélkül, hogy látta volna?

     Ekkor már több járókelő és hazfelé tartó ingázó jött át oda Carol kocsijához.  - Segítsünk, asszonyom? - kérdezték. - Talán áttolhatnánk a kocsit az úton lévő benzinkúthoz...

     Milyen fura ez is, gondolta Carol. Senki se jött futva, senki se látszott feldúltnak, rémültnek. Mind úgy viselkedtek, mintha a kocsi ott akadt volna el, ahol most áll. Úgy látszott, seki sem tudja, hogy neki és a gyerekeinek imént az életét mentették meg. Hát nem látták, milyen kevésen múlt, hogy nem lett baleset, nem vették észre a fiatalembert?

     A gyerekek azonban észrevették. - Ki volt az a krapek, aki meglökött bennünket, mami? - kérdezte Dave a hátsó ülésről. - És hova lett? - Ha az illető csakugyan egy kis barna kocsival jött, az valamiképp eltűnt, bár a forgalom jóformán megbénult körülöttük.

    - Fogalmam sincs, Dave - felelte Carol zavartan. Kétségkívül rejtélyes volt a dolog. És napokig töprengett   rajta, mígnem kapiskálni kezdte, valójában mi is történhetett.

     Egy ingázó az útkereszteződés közepére állt és elterelte az autókat, egy másik pedig a benzinkúthoz ment, hogy jelezze a javítandó kocsi érkezését. Szerelők és mások továbbtolták Carol kombiját, mert a benzinkút a lejtő legalján volt. És bár a fehér inges fiatalember fél kézzel kiemelte a nehéz kocsit a sín-vályúból, most nyolc embernek kellett nekifeszülnie.

     Carol férje aznap este nem kapta meg időben a vacsoráját. Sokkal nagyobb ajándékot kapott.