Norma a Phil Smith (ebben a történetben minden nevet megváltoztattam)
1949-ben vásárolta első házát. Kétlakásos ház volt, nagy, befejezetlen
manzárddal. Bár Smithéknek is több gyerekük volt, a befejezetlen
emeletetet kiadták egy kétgyermekes családnak, Tayloréknak. Norma
különösen a kislányt, Margaretet kedvelte. A két család jól megvolt
egymással és amikor Tommy Smith megszületett, a Taylor-tizenévesek
lelkesen vállalták a keresztszülői tisztet.

     De Margarettel alighanem történt valami. Kimaradt a középiskolából és
állandóan otthon volt. Annak az évnek a tavaszán, amikor Norma
egyházközségének egyik papja eljött, hogy megbeszéljen valamilyen
problémát az egyik Smith gyerekkel kapcsolatban, Norma megemlítette
neki Margaretet- Aggódom ezét a kislányért - mondta. - Soha nem megy
sehova és úgy látszik, valami nincs rendben odafent.
   - Margaret anyja talán dolgozik valahol? kérdezte a pap.
   - Igen, egy áruházban - felelte Norma.
Csak később jutott eszébe, hogy Mrs. Taylor már nincs állásban. Elbocsátották "helytelen viselkedés" miatt.

     A pap felment, de nem talált semi rendellenest. Normának pedig épp elég
dolga volt, nagy lévén a család, úgyhogy nem foglalkozott többet
Margaret ügyével.

     Pár hónappal később, június 14-én, a hároméves Tommy Smith eltűnt. A
négy idősebb Smith gyerek iskolában volt. Norma és a két kisebb otthon.
Norma ekkor már a nyolcadik gyereket várta. Amikor sehol sem találta
Tommy, értesítette a rendőrséget.

     Nem sokkal később Taylorék egyik rokona telefonált, s azt ajánlotta
Normának, hogy nézzel kürül az emeleten, mert látták, amint Tommy
bement Taylorékhoz. Norma megfogadta a tanácsot, álkulcsát használva
bejutott a fenti lakásba és megtalálta a kisfiát. Mrs. Taylor belefojtotta a fürdőkádba. Smithék későn tudták meg, hogy az asszony
megháborodott, s a családja egyedül próbált gondoskodni róla. Margaret nyilván ezért tartózkodott jóformán mindig otthon.

     HOgy lehet egy ilyen tragédiát elviselni?

    HOgy lehet túlélni? Amikor Norma elmondja, mit állt ki a következő
hónapokban, melyikünk tudja átérezni a szenvedését? A riporterek
részletesen beszámoltak a gyilkosságról. A Smith gyerekeket, akiket
osztálytársaik mindenféle kérdésekkel zaklattak, különböző rokonokhoz
küldték, hogy helyrezökkenjenek - legtöbbjüket rémálmok, szorongások
gyötörték. Phil Smith, aki képtelen volt helytállni munkahelyén és menesztették is, nyugtatókkal igyekezett enyhíteni a fájdalmát - és végül alkoholista lett. A harminchárom éves Normának bőven volt oka a
szomorúságra.
   - De nem hagytam el magam - mondja. - Végtére is hat gyerekről kellett
gondoskodnom, no meg a férjemről, akire nemigen számíthattam és a
kicsire, akit vártam. És a szomszédok nagyon aranyosak voltak. - De úgy
látszott, a gyász és bánkódás verméből, amelybe beleesett, nincs menekvés és bár Taylorék elköltöztek, gyógyulása még csak meg sem kezdődött. Már-már azt hitte, sosem ér véget a szomorúság.

     November elsején - a katolikusoknál ez mindenszentek ünnepe - Norma
egyedül vett részt egy esti misén. Örült a szokatlan magánynak, de most, négy héttel a szülés előtt, nemcsak a lelkét ülte meg a veszteség érzése, hanem a teste is el volt csigázva. Gondolatai akaratlanul is
megint a kis Tommy körül forogtak. Mennyire hiányzott neki ez a gyerek!
Miért történt ez a szörnyű dolog, amely éppúgy sújtotta a Taylor családot, mint őket? Igen, sokat imádkozott és tudta, hogy Isten erőt ad neki. De meddig bírja még? Hisz most is úgy érzi, egy lépést se tud már tenni...
Ó, Tommy ha legalább tudnám, hogy jól vagy! - gondolta.

     Hirtelen vakító fénysugár világította meg a templomot. Talán villám? De nem - Norma ezt hallotta, s a szavakat mintha valósággal beleégették volna a lelkébe: Ne aggódj anyu! Minden rendbe jön!
   - Ezek a szavak nem voltak hallhatóak.
Nem láttam senkit, gyerekhangot se hallottam, de tudtam, hogy Tommy
beszél hozzám - mondja Norma. - Majdnem olyan volt ez, mint a vérátömlesztés, valami elárasztott és részemmé vált. És határtalan
boldogság töltött el.

     Az örömkönnyeken át, amelyek ellepték a szemét, Norma körülnézett.
Vajon látták mások is a ragyogó fénysugarat? A hívek azonban úgy viselkedtek, mint máskor, olvastak, imádkoztak, vagy magukba mélyedtek.
Senki sem észlelt semmi rendkívülit és Normát ez nem is lepte meg.
Valamiképp rögtön tudta, hogy a fény, a vígasztaló szavak és a hihetetlen elragadtatás egyedül neki szólt.

     Külsőleg semmi sem változott. Norma megmaradt nehezen mozgó,
kényelmetlenségekkel küszködő várandós anyának. Ám ezekben a hetekben
nemcsak azt érezte, hogy áldott állapotban van, hanem azt is, hogy
valósággal záporozik rá az ég áldása. De még azután is, hogy a férje megint talált munkát és a kicsi, Faith minden bonyodalom és baj nélkül megszületett, valahányszor megpróbált családja tagjainak a nagy
élményéről beszámolni, azt kellett hallania, hogy valószínűleg hallucinált, a csapások miatt, amik érték.

     De Norma élete már sose lett olyan, amilyen korábban volt. - Egyszer
megkérdeztem egy szakembert, mi a különbség a hallucináció és a látomás
közt. Azt felelte, hogy a látomás felismerésekhez vezet és a
beteljesülés érzésével jár együtt. Nekem ebben volt részem - mondja.
Amikor évek múlva nehéz időket élt át többi gyerekével, akkor is arra támaszkodott, amit azon a bizonyos mindenszentek napján hallott, mert szentül hitte, hogy kisfia, aki már a mennyországban van, talán egy
angyal révén üzente meg neki. bízvást reménykedhet.

     És Isten meg is segítette, problémái egymás után megoldódtak. Valóban "minden rendbe jött".

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés