Akik a 1980-as évek előtt születtek, azok valódi HŐSÖK. Gondolj csak bele, 1980 előtt születettek, azaz Mi, kész csoda, hogy életben maradtunk...

    Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági őv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom.

A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókokok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval.

Mikor bicajozni mentünk, nem hogy könyökvédőnk, de sisakunk sem volt.
Még rendes biciklink sem.

Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz.
Sokáig kevertük a szódavízzel. Azt hittük az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között.

Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nem hogy mobil.

Nyáron a derékig érő fűben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham.

Nem tudtuk mi az az UV sugárzás, a pollen.

Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért.

Egyszerűen mi voltunk a hibásak.

Étkezési szokásaink Sobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy mcdonaldson edződött amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíroskenyérre, a kolbászra.

Az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk.
A kakaóban nem volt A,B,C,D és E vitamin, viszont 'bedeko'-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz.

Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült.

A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt.

A WC pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek a koloniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, Domestos mentes korban.

Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az valami számítógép volt). De szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 164 tévécstornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, Surround Soundról, internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.

Viszont voltak barátaink!

Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pinpongasztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek.

Nem kellet megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket!

Nem vittek és nem hoztak a szülők....
Mégis itt vagyunk.
Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk.

Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult.

Focizni is csak az állhatott be, aki tudott.

Akkor még volt egy iratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is. Azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más
játékot, más játszótársakat kereshetett magának.

A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük.

Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni.

Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük
be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk.

Ismertük a törvényt.

Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség.

Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.

Ezek voltunk mi !

     Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés