Blog : Johann Wolfang von Goethe (1749-1832): Der Ertkönig |
Johann Wolfang von Goethe (1749-1832): Der Ertkönig
2008.07.19. 23:50
A Villikirályt olvashatják Kedves Olvasók két fordítótól: Képes Gézától és Vas Istántól Gábor bemutatásával.
Der Erlkönig
Wer reitet so spät durch Nacht und Wind?
Es ist der Vater mit seinem Kind.
Er hat den Knaben wohl in dem Arm,
Er faßt ihn sicher, er hält ihn warm.
2. Mein Sohn, was birgst du so bang dein Gesicht?
Siehst Vater, du den Erlkönig nicht!
Den Erlenkönig mit Kron' und Schweif?
Mein Sohn, es ist ein Nebelstreif.
3. Du liebes Kind, komm geh' mit mir!
Gar schöne Spiele, spiel ich mit dir,
Manch bunte Blumen sind an dem Strand,
Meine Mutter hat manch gülden Gewand.
4. Mein Vater, mein Vater, und hörest du nicht,
Was Erlenkönig mir leise verspricht?
Sei ruhig, bleibe ruhig, mein Kind,
In dürren Blättern säuselt der Wind.
5. Willst feiner Knabe du mit mir geh'n?
Meine Töchter sollen dich warten schön,
Meine Töchter führen den nächtlichen Reihn
Und wiegen und tanzen und singen dich ein.
6. Mein Vater, mein Vater, und siehst du nicht dort
Erlkönigs Töchter am düsteren Ort?
Mein Sohn, mein Sohn, ich seh'es genau:
Es scheinen die alten Weiden so grau.
7. Ich lieb dich, mich reizt deine schöne Gestalt,
Und bist du nicht willig, so brauch ich Gewalt!
Mein Vater, mein Vater, jetzt faßt er mich an,
Erlkönig hat mir ein Leids getan.
8. Dem Vater grauset's, er reitet geschwind,
Er hält in den Armen das ächzende Kind,
Erreicht den Hof mit Mühe und Not,
In seinen Armen das Kind war tot.
A Tündérkirály
Ki vágtat éjen s viharon át?
Egy férfi, lován viszi kisfiát.
Úgy védi takarja: ne vágja a szél,
átfogja a karját: ne érje veszély.
Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?
Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején korona, palástja leng...
Fiam, ott csak ködfolt dereng.
Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám
s ad rád aranyos ruhákat anyám.
Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A Tündérkirály hív, suttog csalogat...
Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj:
a száraz lomb közt zizzen a szél.
Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:
megládd: lányaim várnak nagyon, -
táncolnak is ők, ha a hold idesüt
s majd álomba ringat gyönge kezük.
Hát nem látod... ott - nem látod, apám:
a tündérleányok már várnak reám. -
Fiam, fiam, én jól látom: amott
a redves fűzfák törzse ragyog.
Úgy tetszel nékem, te drága gyerek!
Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?
Édesapám, ne hagyj... ne - megállj:
megragad - elvisz a Tündérkirály...
Megborzad a férfi, hajszolja lovát.
Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,
megérkezik, teste-lelke sajog:
ölében a kisfiú már halott.
(Képes Géza fordítása)
A Villikirály
Ki nyargal a szélben, az éjen át?
Egy apa az, ő viszi kisfiát.
Karjába szorítja gyermekét,
átadja teste melegét.
Fiam, miért bújsz az ölembe, ki bánt?
Apám nem látod a villikirályt?
Koronája fehérlik, uszálya suhan.
A köd gomolyog, csak a köd fiam.
Jöjj hát velem édes gyermekem!
Játszhatsz gyönyörűen énvelem,
mutatok majd tarka virágokat,
anyám arany ruhákat ad.
Apám, jaj apám, mond hallod-e már,
mit ígér suttogva a villikirály?
Fiam, csak csitt, ne mozogj, ne beszélj,
a száraz avart zizzenti a szél.
Most szép fiú, jó fiú, jössz-e velem?
A lányaim ápolnak majd szelíden.
Most járják az éjben táncaikat,
s álomba táncolnak, dúdolnak.
Apám, jaj apám, nézd ők azok,
a villi-királykisasszonyok.
Látom fiam, ott fehérlenek,
a sűrű sötétben a vén füzek.
Szeretlek, s szépséged ingerel,
eljössz, vagy erővel viszlek el.
Apám, most bántott, jaj de fáj.
Megfog nem ereszt el a villikirály!
Borzongva az apa üget tovább,
karolja nyöszörgő kisfiát,
a ház kapuján bajjal berobog:
karjában a gyermek már halott.
(Vas István fordítása)
|