Saláták : Fejes saláta füstölt halmájjal |
Fejes saláta füstölt halmájjal
2008.09.04. 07:52
Hozzávalók: 1 db füstölt halmáj konzerv, 2 db fejes saláta, 2 db főtt, kemény tojás, 15 dkg friss paradicsom, só, törött bors, hagyma, mustár, citromlé.
Elkészítése:
A füstölt halmájat szitán lecsurgatjuk és olaját keverőtálba tesszük. Egy kávéskanál olajat, mustárt adva hozzá simára keverjük. Megsózzuk, borsozzuk, egy csipetnyi hagymát reszelünk bele finom tormareszelővel, majd egy fél citrom kicsavart, megszűrt levét tesszük hozzá és habverővel teljesen simára keverjük. Ezután hozzátesszük a jól megmosott, előhűtött és kisebb levélkékre tépett fejes salátát, a szeletekre vágott friss paradicsomot és a főtt kemény tojást (ezt is szintén jól előhűtjük) és végül a kisebb darabokra vágott halmájat. Óvatosan keverjük össze, hogy ne törjön, majd szükség szerint utánaízesítve üveg, vagy porcelán tálba tálaljuk, néhány percre hűtőszekrénybe tesszük és úgy adjuk asztalra.
|