Fejes saláta nyáriasan
2008.09.05. 10:06
Hozzávalók: 10 dkg apró uborka, 20 dkg friss paradicsom, egy csomó újhagyma, egy kis csomó hónapos retek, 2 db szép nagy fej saláta, két evőkanál olaj, 1 evőkanál ecet, só, bors, ízlés szerint egy csipetnyi mustár.
Elkészítése:
Az uborkát jól megmossuk, hajszál vékonyra legyaluljuk, vagy késsel összevágjuk - nem hámozzuk meg -, megsózzuk, egy óráig állni hagyjuk a sóban, utána jól kicsavarjuk. Közben a friss paradicsomot, az újhagymát, a retket jól megtisztítjuk, külön-külön vékony szelektekre vágjuk, jól előhűtjük. Ugyancsak lehűtjük a jól megmosott salátát is. Ezután a keverőtálba teszünk két evőkanál olajat, egy evőkanál ecetet, megsózzuk, borsozzuk, habverővel simára keverjük. Most egymás után beletesszük az uborkát, újhagymát és retket és a friss paradicsomot, végül a kisebb levélkékre szaggatott fejes salátát. Óvatosan összekeverjük, ha kell, utánaízesítjük és üveg, vagy porcelán salátástálba téve néhány percre betesszük a hűtőszekrénybe tálalás előtt. Ízlés szerint egy csipetnyi mustárt is keverhetünk bele.
|