Keleti saláta
2008.09.06. 14:47
Hozzávalók: 10 dkg zöldpaprika, 1 db kis fej hagyma, 2-3 db középnagyságú burgonya, 1 dl olaj, 1 dl hideg víz, 1/2 dl ecet, só, bors, kevés zöldpetrezselyem, 30 dkg friss paradicsom, ízlés szerint kevés mustár.
Elkészítése:
A zöldpaprikákat megtisztítjuk, vékony szeletekre vágva megsózzuk, 10-15 percig állni hagyjuk a sóban. Egy kis fej hagymát megtisztítva ugyancsak vékony karikákra szeletelünk és ezt is megsózva állni hagyjuk. Közben 2-3 db középnagyságú burgonyát jól megmosva, gyengén megsózva, héjában megfőzünk, meghámozzuk és jól lehűtve karikákra vágjuk. Ezután az olajat a vízzel és ecettel porcelán, vagy zománcozott keverőtálba tesszük. Megsózzuk, borsozzuk, megszórjuk finomra vágott zöldpetrezselyemmel és habverővel simára keverjük. Most vékony szeletekre vágjuk a friss paradicsomot, beletesszük a salátaecetbe és egymás után hozzátesszük a sóból kicsavart hagymát, zöldpaprikát, főtt burgonyaszeletkéket, végül óvatosan - hogy össze ne törjön - műanyag salátakeverő kanállal, villával jól elkeverjük. Ha kell, utánaízesítjük. Ha esetleg a leve kevés lenne, egy kis ecettel, olajjal, vízzel megszaporítjuk. Ízlés szerint levét egy kevés mustárral is ízesíthetjük.
Megjegyzés:
Ez a saláta, ha 15-20 dkg párizsit vékony szeletekre vágva belekeverünk, könnyű, nyári vacsoraként egytálételnek is feltálalható. A párizsit szükség esetén sörbombával is helyettesíthetjük, természetesen mindkettőről eltávolítva előzőleg külső burkát.
|