Saláták : Paradicsom párizsival és sajttal |
Paradicsom párizsival és sajttal
2008.09.07. 11:53
Hozzávalók: 8 db középnagyságú, friss paradicsom, tejfölös paradicsomhoz hasonló módon elkészítve, citrom helyett egy-egy kanálnyi mustárt használunk hozzá, 15 dkg párizsi, 15 dkg trappista sajt, vagy ementáli, 1 evőkanál majonéz, 1 kávéskanálnyi vitagprik (piramint), 1 kis csomó metélőhagyma, só, bors, 2 db főtt tojás, pirított kenyérszeletek, vaj.
Elkészítése:
A 8 db paradicsomot ugyanúgy kettévágjuk, ízesítjük zöldsalátalevélen ízlésesen elhelyezzük, mint a Tejfeles paradicsomnál azzal a különbséggel, hogy citromlé helyett 1-1 csipetnyi mustárral kenjük meg a félbe vágott paradicsomokat. Ezután a párizsiról lehúzzuk a bőrét és a párizsit egyenletes apró kockákra összevágjuk. Ugyanilyen kis kockákra vágjuk össze a sajtot, aminek héját szintén eltávolítottuk az aprítás előtt. Mindkettőt keverőtálba tesszük és egy evőkanálnyi majonézt, egy kávéskanálnyi vitaprikot, egy kis csomó finomra vágott metélőhagymát teszünk hozzá. Megsózzuk, borsozzuk és jól összekeverve, egyenletesen elosztva szétterítjük a félbevágott és előfűszerezett paradicsomokon. Tetejét egy-egy szelet főtt kemény tojással díszítjük és hűtőszekrényben helyezzük el 25-30 percre tálalás előtt. Külön tálon szárazra pirított kenyér-zsemleszeleteket és jól lehűtött vajat adunk hozzá tálaláskor.
|