A víz!… az éltető, bennünket is alkotó víz háromféle alakot ölthet. Beszéljünk egy kicsit a szilárd halmazállapotról. A fajsúlya kisebb, mint az Őt alkotó vízé, így 10%-a felszín felett és a többi alatta található!
Még ne undd kérlek!
A fajsúlya ugyan kisebb és így könnyebbnek tűnik, azonban ne csak a vizet nézzük, hanem a Víz tömegének egészét, mélységét és főleg a vízszintet-vízfelszínt magát. Ebből a nézetből a jég…

      A jég, a jéghegy az a csodálatos képződmény, tárgy, fogalom, sűrítmény, urna, történelem mely, mint egy térbeli Rorschach ábra lebeg a vízen. Azon a vízen, mely Őt alkotja, de Ő formába tudja önteni, meg tudja jeleníteni azt! 

A jéghegyet nézve érzések fognak el.
-Nézd milyen szép. Nézd milyen izgalmas az alakja. Milyen törékeny néhány helyen. Milyen méltóságteljes! Nézd, ahogy átsüt rajta a nap….
A jéghegyet nézve, kicsit szomorú vagy.
-Olyan rideg. Milyen hideg lehet a teste? Olyan lelketlen az egész! Olyan kemény, karcos! Olyan szánalmas!
Nem közömbös számodra! A jéghegy megmozgat és tenni AKARSZ vele valamit. Korcsolyázni szeretnél rajta, csúszkálni, kezedben tartani és szopogatni. Tenni vele! A saját fantáziád alakjára szeretnéd simogatni!
És a jéghegy képes új és új arcokat mutatni, ahogy forgatni próbálod. Lebilincsel, ahogy az alakja változik, boldoggá teszi a fantáziádban lévő játékosságot.

De a jéghegy nem csak ennyi!!!!
A jéghegy bőven több. A jéghegy és az őt körülvevő víz viszonya…..

A jéghegy kéjesen, egoistán emelkedik ki az adott vízszintből és mutatja meg magát. A jéghegy a víz fallosza. A jéghegy a víz élvezeteit magában hordozó epicentrum. Nem a petting, ami a vizet jellemzi, hanem az orgazmus maga!

A jéghegynek történelme van. Hordozza az emlékeit, hordozza a korok emlékét. Fájdalmait, örömeit, mulatságait, játékait. Korában hordozza a víz és a levegő kapcsolatának korhűen leképzett mentális állapotát! 

Hordozhat a víz fajsúlyánál is nehezebb dolgokat, melyeket az könnyedén a fenekére engedne. A jéghegy erős. Sokat bír. Lehet terhelni! 

A jéghegy takar. Óvón lefedi a vizet. Vigyáz rá! Szomorúságával, fennköltségével együtt is óvja a vizet. Védelmezi azt. Védelmezi a keménységével, a felboríthatatlan tizedével, a sziklaszilárd jellemével. 

És a jéghegy belátó. Tudja, hogy vízből van! 

És tudja, hogy a Víz lesz a veszte! 

      A jéghegy okos. Nehéz megfogni. Bármilyen nagy, vagy kicsi is legyen a jég, a jéghegy okos. Csúszik! Inkább áldozza a testét a kéznek, a befolyásoló tényezőknek, de nem bírja a fogságot. 

A jéghegy urna. Tartalmazza a régi életek csontvázait, porhüvelyeit. Néha olyan jó az emlékezete, hogy egész testeket őriz meg magában! Racionálisan, részben vagy egészben őriz testet és lelket! Nem felejt!

A jéghegy egyedi. EGYEDI! Nem találsz két ugyanolyan jéghegyet. A jéghegy egy önálló ego! Együtt tartanak, egyféle célt ismernek, egy felé igyekeznek. És ez nem dél. Nem a meleg, nem az áramlatok szeszélye. Nem a borjadzás a vízbe!
Hanem a nagyság! A minél nagyobbra törekvés!
Miért?

A jéghegy, mely a vízről nézve hideg, kemény, nemszeretem, ellenálló, és a Nagy Fehér Hideg Semmi … nos a jéghegy valójában a tevékeny, egyedi életformát vallók szobra. Minden súlyával és polarizált színével.
Minden súlyával, mert a vízszintről nézve láthatatlanul merül el abban és a súlya, az ereje, az örömei, a boldogságai, a vidám percei, pillanatai, ott lógnak a víz alatt. Meghatározott arányban, mindig meghatározott arányban a felső résszel.
És minden színével, mert a színeket megtörve képes a szivárványra, mely nagyritkán jéghegyeket köt össze és jelzi. Szerelem! Különleges SZERELEM!
A jéghegy vonzó. A jéghegyek vonzzák egymást és a megfelelő időben összefagynak!
Megfoghatóan, határozott vonásokkal, egyedien.
A jéghegy nem veszik bele a víz tömegébe, nem oldódik fel, nem átlagos, nem átlátszó… hanem egyedi, gyönyörű, boldog. 

És néha kacag! Néha rianásszerűen kacag! Zseng-bong-cing, hangot hallat!

Hogy, hogyan törekedhet a jéghegy a nagyobbra? A nagyságra? Ami minden igazi jéghegy álma! Hogy ne oldódjon fel az átlagos vízben, hanem minél tovább nagy legyen???
Nos úgy, hogy a kiálló, látszó, szomorú felére ráfagyaszt bánatokat, hidegeket, szomorokat és vigyáz rá, hogy a víz, az őt körülvevő, az ő vidámabb felével együtt élni akaró víz, a csak nála néhánytized fokkal melegebb víz ne melegítse, ne olvassza be az alját! A neki tetsző, vidám tömeget!

Itt ne legyél slendrián a gondolataidban.
Ott van az a válasz. Igen!Szomorúságot és bánatot tapaszt, de mikor észreveszi, hogy nem átlagos, hogy kilóg, akkor ezzel a súllyal Ő lejjebb ereszkedik. Magasabb lesz és mégis boldogabb lesz odalent.

Légy vidám, barátom!
Mert mi jéghegyek tudjuk, hogy-ha-ott-fent mi élünk a bánatunkkal, a szomorunkkal, az odatapasztott, elfogadott fagyjainkkal, akkor odalent a rejtett boldogságunk, örömünk, szerelmünk, kacagunk, kedves pillanataink nagyobb súlyt fognak kapni!
Magasabb leszek, nagyobb leszek, de a növekményem 90%-a odalent lesz!
Te a fenti részt látod! A fenti részt figyeled! A fenti részt sajnálod a vízről kitekintve. A vízben lévő részemhez nehezen férsz oda, mert körülvesznek azok, akik részesülni akarnak az örömeimben és te csak azt látod, hogy odafent egyedül vagyok!
És te kitekintve a vízből, az átlagok vízéből, csak azt látod!
De én boldog vagyok!!! Minél nagyobb súlyt rakjon is rám az élet, annál boldogabb. Sokkal boldogabb!

      Nekünk odalent a mélyben van az örömünk és te tudsz lenni az elveszejtőnk, a gyilkosunk!

Amikor a jéghegyet simogatod… Amikor lökdösöd.. Amikor melegíted, mert azt hiszed szüksége van rád, akkor először a teteje síkosodik, majd gömbölyödik… Szeretni próbálod, melegíteni… Próbálod élvezhetővé tenni a magad számára. Mert zavar, ahogyan kinéz, ahogyan beszél, ahogyan él, amit akar!
Amikor alulról melegíted, közel férkőzöl és segítesz, melegíted a hideg lelkét! A hideg, szomorúnak tűnő lelkét!

  És akkor a jéghegyek sírnak. Akkor sírunk, akkor sírok! A jéghegyek elkezdik borjadzni a könnyeiket… A jéghegyek elvesztik alakjukat. A jéghegyek menekülni próbálnak!
Menekülni, de nincs hova! Menekülni, de elkapja Őket egy áramlat, melyet már nem te irányítasz, hanem az irányított sorsa, amibe utána már nincs beleszólásod. Egy áramlat irányítja, egy random függvény, ami elszakítja a lelkitársaktól, az együttgondolkodóktól, a szerelmektől.
Bele a meleg, de átlagos életbe. A hol zavaros, hol átlátszó, hol édes, hol sós, de átlagos életbe, a középszerű, langyos víztömegbe! Ahol a fajsúlyok függnek ugyan a mélységtől, de nincsenek egyedek, csak a nagy átlagos massza és hőmérséklet és szín!

Mert nem érted a jéghegyek titkát, de én most elmondtam neked! 

Hagyd tehát békén a boldog jégmezőket, jéghegyeket. Engem!

A jéghegyek idővel odavesznek! Feloldódnak. És ugyan meg lett oldva a szomorúságuk, de elvették tőlük az életük örömeit is. És észrevétlenek lesznek a tömegben. Egy azonosíthatatlan molekulatömeg!
Elvesztik bánataikat, szomorúságaikat, emlékeiket, egóikat, tartott súlyaikat. És nem védelmezik tovább a vizet sem. Mindenki szabadon beleszarhat, beleköphet és ugyan a mi olvadásunktól magasabb, boldogabb lesz a víz, ám elvesztette értékeit, azonosítható egyedeit!

A víz folyékony, szilárd és gáz állapotokat vesz tehát fel. Mint az ember! És mindenki maga dönti el, hogy milyen az Életben!

      Én!, egy jéghegy vagyok a vizek tengerén és nem vagyok egyedül. Sokan folyékonyan alkotják a víz átlagos tömegét…és a gázok pedig…nem e valós világ gondolatvilága. 

Jéghideg szeretettel az olvasó felé
Én, az egyperces

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés