| Blog : Reményik Sándor: Kegyelem |
Reményik Sándor: Kegyelem
2009.02.13. 17:51
Reményiket is csak a természet csodája vígasztalta a hétköznapok szürkeségében. Hihetetlen, mennyire kegyetlen a világ, milyen közömbösek az emberek! Elmondhatnánk nekik mi is most is: Ti az ördög atyától valók vagytok, vagy a sátán atyától, viperafajzatok, mérges kígyók fullánkjai! Ilyen sokan hogy is lehetnek? Ahogyan titkon elhunytak az igaz emberek, a jók, az alázatosak, a szorgalmasak, a kedvesek, a tisztességesek, a szerények, úgy növekedett számuk a gonoszoknak.
Kellemes hétvégét kívánok Önöknek ezzel a csillag-kegyelmes verssel!
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem. |
|
| |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Caterine versei 
