| Blog : Várnai Zseni: Tavaszi bánat |
Várnai Zseni: Tavaszi bánat
2009.04.26. 07:42
A költőnő szívére a tavasz nem újítólag hatott, a halottjára gondolt.
Az ember sokszor kívánja durva, faragatlan emberek között, bárcsak meghalna, ne szenvedjen a szíve többet, de nem tudja elfeledni szerettei halálát, akiknek sírján tavasszal bimbót bontanak a virágok.
Milyen szentséggel léptem én mindig a temetőföldre, soha meg nem érintettem volna egyetlen virágot, fűszált, mely drága halottainkból nőtt ki.
A szívemre a tavasz rázuhant,
Gyötrő gyönyörrel rázuhant megint,
Az élet íze nyersen rámlegyint
S én fáradtan halálra gondolok.
A föld szíve most lázas és lobog,
Vajúdik, szenved: nagy szülőanya
És harsog az élet szózata
Fában, virágban, fűben egyaránt.
Ó, boldog, kit bánat nem talált,
Az most ujjonghat s izmos karjait
Kitárhatja a szélnek, s jajait
Nem kell hallani benne százszorozva.
De én, akár a tenger háborogva,
Széltől, orkántól verve nyugtalan,
Vagy mint erdő, mennykő-vert úttalan,
E létviharzást úgy megszenvedem.
A fájdalom, a bánat van velem,
Azt érzem talán, hogy a temetőn
Egy drága síron bomlón, erjedőn
Új füvek, rügyek vannak sarjadóban
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Caterine versei 
