Réges-régen történt: angyalt küldött a földre a Jó Isten, hogy vigye fel az
égbe a legszebb könnycseppet.
Az angyal bejárta az országot, világot.
Végre rátalált egy özvegy édesanyára, aki egyetlen gyermekének koporsója felett hullatta könnyeit.
Minden könnycseppje igazgyöngynek látszott, szikrázott rajtuk a napsugár.
Az angyal azt gondolta, hogy könnyen teljesítette a feladatot.
Túl korán örvendezett.
Isten ugyan megdicsérte őt szorgalmáért, de azt mondta, hogy szebb könnycsepp is van a világon.
Az angyal ismét útnak indult.
Másodszor egy ártatlan kisfiú könnyét vitte az égi trónus elé, de ezzel sem teljesítette feladatát. Újból a földre röppent.
Villámgyorsan gyűjtögette a legkülönbözőbb könnycseppeket: hálakönnyből, keserű csalódásból kihullajtottat, bánatos édesapáét, szomorú édesanyáét, haldokló emberét...
Isten azonban mindezekre azt válaszolta: szebb könnycsepp is van a világon!
Szomorú volt az angyal mert nem tudta teljesíteni Isten kívánságát.
Bele is fáradt a sok keresésbe.
Betért egy templomba pihenni. Úgy gondolta hiába minden igyekezete, a legszebb könnycseppre soha sem talál rá.
A templom félhomályában egyszer csak egy embert vett észre, aki félrehúzódva keserűen zokogott.
Saját bűneit siratta, nem talált vigaszt, mert átérezte szörnyű tettét: az Istent bántotta meg.
Ezért folyt a könnye és meleg esőként áztatta a poros követ.
Az angyal nyomban mellette termett: szemkápráztatóan ragyogott valamennyi könnycsepp, miközben tarsolyába gyűjtögette őket.
Érezte, hogy végül mégis sikerül teljesítenie a rábízott feladatot.
Valóban a könnycseppek oly szépek voltak, hogy az angyal nem tudta levenni róluk a tekintetét.
Amikor a könnycseppekkel odaállt a Jó Isten elé, dicséretben részesült.
Isten így szólt hozzá:
- Látod nincs szebb ragyogás, nincs aranyosabb fénysugár, mint ami a bánat könnyéről verődik vissza.
Mert a bánat fakasztotta könnycseppek igaz szeretetről tanúskodnak és csillogásukkal a bűntől megmenekült szabad ember szépségéről győzik meg a világot.
A bűntől felszabadult ember az örökkévalóság fényét sugározza.

Nagyanyám így fejezte be a meséjét:
Ha vétkezel, szállj magadba és őszintén bánd meg bűneidet.
Isten a megtérő bűnösnek mindig kész megbocsátani.
Ez már nem mese, hanem örömbe szédítő valóság .

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés