A kis konyhában pislákol a fény,
Petróleum szaga tölti be.
Kormos üvegén titokzatos lény,
Szellemet idéz ízibe.

Sejtelmes, sötét arctalan árny,
Fekete kendős öregasszony.
Az idő gonosz ármány,
A nappalt mindig követi az alkony.

Emlékeim rejtett zugában remegve,
A nagymama képe vonaglik.
Kis aszott, hajlott termete,
Az idő rozsdája miatt ma már antik.

Már nem emlékszem hangjára, arcára,
Fekete fátyol a két emberöltő.
És mégis mindennek dacára,
Emléke melenget, mint egy felöltő.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés