Ezt a verset egy iskolai dohányzás elleni órára rögtönöztem, kérésre''''''

Vincze László

Füst nélkül

Már két hete, hogy füst nélkül élek,
Addig pedig, halni járt belém a lélek.
Leszoktam!

Az elő napok keserű vágyai múlnak,
A megszokott mozdulatok feledve avulnak.
Leszoktam!

Kezemben a gyufa már csak arra jó,
Hogy begyújtsak vele, ha jön a téli hó.
Leszoktam!

Most már, ha akarok, tudok szaladni,
És nem kell a tüdőmet zihálva kiadni.
Leszoktam!

Az étvágyam azóta nagyszerű,
Már az életem is csupa derű.
Leszoktam!

Nyugodtan alszom, nyugodtan ébredek,
A kelő Nap fényével már hajnalban énekelek.
Leszoktam!

A vágyam most már, – csupáncsak annyi,
Hogy a randizzon velem a szöszi Panni.
Rászoktam!








 Pucér lélekkel csak lebegtem
sebezhető voltam nagyon,
fogékony lettem mindenre,
mindenre azon a hajnalon.
A gonoszság fejedelme Ő,
Ő kísértett engem megint,
kihasználta gyengeségem,
mert Ő ismerte nézeteim.

Hallottam mázas gondolatait,
mi állítom, tán' simogatott,
balzsamos hangon szólt,:
miért tűröd te a robotot,
hisz Istened és annak fia,
tiltanak téged s az embereket,
állj be az én légiómba és
nálam mindent megtehetsz.

Mert mi is a jó s mi a rossz,
ezek csak emberi fogalmak,
majd' feledtem, rád érvényesek,
hisz Uradnak tettél fogadalmat.
De amit ajánlok én neked..,
vedd el azt, mit éppen akarsz,
legyen az tárgy vagy személy,
a mókát nem unod egyhamar.

Átgázolni azon kin gyenge,
akik fehérek,nem közénk valók,
s a félelem szagát érezni,
és a hatalmat, mámorító.
Átvágni a függő kard fonalát,
s hallgatni a hörgést,sikolyt,
bujálkodni lelken,testeken,
nos ehhez mond mit szólsz?

Használj csak céljaidra,
s veled én is ezt teszem,
mit én nyújtok cserében
annak,nem szab határt képzelet.
Hisz tudod,Angyal vagyok,
csak letaszított Urad,
én nem morzsákat akartam
s leráztam jármomat!

De fiam:,a lelkek nem a tiéd,
bár néhánnyal rendelkezel,
sorsodat Te akartad,
ám Én még szeretlek Lucifer.
Én minden vagyok és semmi
számolatlan,arcom nem takarom,
a nap s a hold és a hegyek,
Én a lélegzeted is ha akarom!

Adtam egykor célt neked,
s volt egy nagy missziód,
de meginogtál és társaid,
ember asszonnyal háltak egykoron.
Megkaptad mi alant van,
mely nyúlós ingatag, sötét,
nem elég a most neked,
miért ácsingozól a csillagért?

Szemed nem szokta a fényt,
nem látod az apró részletet,
ne csak nézz, láss is néha,
még mindig kedves vagy nekem.
Én Uram,:szóltam bátortalanul,
a kísértésnek én voltam oka,
ha szilárdabb talán hitem
a fekete angyal nem próbálkozhat.

Kicsi lélek,szólt az Úr hozzám,:
bizony acélozd meg lelkedet,
csak máz az, mit látni vélsz,
a makulátlan fehér, gyakran fekete.
Ne a szolgáim felett ítélkezz,
higgy bennem, én csalhatatlan vagyok,
teremtem az atomot, új lényeket,
s mozgatom az univerzumot.

Ne hidd, tudd, a testből bár pór lesz,
a lélek újra és újra születik,
az idő s a kor anyagtalan mint én,
a pergő homokszem nem létezik.
Ha tudod nincs olyan, jó és rossz
csak emberek, kiket befolyásolni lehet,
s ha szereted magad az kivetül,
már kezdesz érteni engemet.

Nos fiam,Te felettem nem ítélhetsz,
bár a mérlegnek nyelve Te s Én vagyok,
de az emberek imája hogy végződik,
Uram, tiéd a dicsőség és a hatalom!
Kísértsd csak, ha akarod az embert,
a súly megtöri,hozzám száll imájuk,
a te neved nem fénylik Lucifer,
ők nem a tiéid,ez az Én s ő világuk.

Nem! felesleges minden gondolatod,
vedd úgy,megengedtem Te légy a kéz,
gyomláld kinek kevés mit nyújtok,
megtévelyedett lelkük hozzám vissza tér!
De neked nem gyarapszik híveid száma,
mi nem csoda, nézd hogy sugárzik a fény,
elhagytam,véli a földi ember néha,
de ha jön az ár, tudják az Úr közbelép!

2009.06.03. Rézi.




 

 


 
 

 

 

 

 


 
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés