Április tavaszán nőttél szívembe,
Kis gyom voltál a kis kertembe.
Kiszedni onnan máig nem tudlak,
A feledés homálya fakulhatna holnap.

Április reggelén szakadt szét a ma,
Eddig is csak csordogált életem szava.
Gondolatom: mi lehetett volna,
Nem jutott eszembe, csak a tegnap gondja.

Sütött a nap, csak szívembe nem hatolt;
Árnyékként életem egy darabig elnagyolt
Szükséglet volt, hogy szeressen más;
Szeressen úgy, ahogy addig nem bírt…

… de tudom nem is kellett volna,
Szétszakadt már az a húr,
S a gitár is ami szólna;
Szivárványország eltűnt már rég,
S az ég nem is olyan teljesen kék.

De remény, az akad bőven;
Szét is roskad a vállamon… mégis vállalom!
Tovább küzd e réten az eső is,
Hamvaiból felriadt éjjelen.

S bár megtört a csend, szótlanul küszködöm,
A hang a feledésben ragadt.
Majd összeszedem a tegnap faleveleit,
S a holnap fájára ráteszem.


 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés