Kazinczy Ferenc veszett erkölcsűnek bélyegezte meg idejét, azt az időt, amikor még tövisekben, szándékos helyesírás torzításokban, bakikban válaszoltak neki szép szavaira, azt az időt, amikor megreformálta a magyar nyelvet új szavakkal bővítve, amikor felnéztek rá és elismerték ellenségei is a tudását.

Züllés mindig is volt, de még ilyen mélyre soha nem süllyedt a világ, amilyenben most vesztegel, s kiút belőle nincsen. Amikor emberi testet meggyalázhatnak csapásokkal, dögökkel, méhét a tisztességes asszonyoknak, mint ahogyan a fekete város férfinak látszó tagjai viselkedtek már a nyolcvanas években, elképzelhetetlen, s mégis itt van, benne vagyunk kénytelenek élni, el kell viselnünk, hogy rajtunk kapaszkodjon fel a csőcselék.

Veszett idő! veszett erkölcs! veszett poesis!
Nem kell nekem, ha mérget hoz, a lépes méz is.
Egy a szép s jó, egy a rosz s rút, mond a morál,
Pedig hamis ügy mellett az nem perorál.
Hiába szól őellene az új aesthesis,
Csal a ravasz, bolondnak jó még a fapéz is;
Őrizkedjél ettől, keresztyén olvasó!
És ahol maszlagot hint ez, ne mulass, óh!
A rossz madár a szentet is bépiszkolja;
Ha vétek is, elég hogy szép, ezt gondolja.
Am nézd a piktort, mint festé itt ezt az angyalt;
Tudom, ezért Lucifernél sok szurkot falt.
Térde felett, ugyan festve vagyon a gomb,
De félrecsúszott a lepel, s csupasz a comb.
S ím Eszter asszony a szemmel, nézd, még azt is látatja,
Amit nagy gonddal eltakart szemérmes patyolatja.
A piktor szép emlőt akart és szép combot látatni,
Mintha el nem kellett volna a képen takartatni.
És mintha, ahol ők vannak, nem volna váll és csizma!
Ah ennyi rosszat szűl az Aesthesis s a Schizma!
Mely vétkeket tanítgat a nézőknek a theátrum,
Arról jobb nem is szóllani, mert az mind crimen atrum.
Nem volt ez így míg szóllhatott a Molnár Albert,
Ki sok országot látott és igen sok tengert!
De még akkor tisztelte a nép a Morált,
S az Aesthesis a rossz mellett nem perorált.
Még akkor minden azt hitte, hogy szép a jó;
Most megforditák, Keresztyén hív olvasó!
Nem kell, nem kell, ha mérget hoz, a lépes méz is!
Veszett idő! veszett erkölcs! s te mételyünk, oh átkozott Aesthézis!