Túl korán örültünk a tavasznak, ismét itt a tél, a fehérség ellepett mindent. Kellemes csütörtököt kívánok Önöknek!

 
Sétáltam, mint felhő, melyet szél hajt, céltalan, könnyedén,
s egyszer csak egy sor, egy sereg aranyliliom tűnt elém,
a tó partján, a fák alatt ringtak, táncoltak álmatag.

Ahogy csillaggal a tejút ragyog s hunyorog mindenütt,
a szikrázó kis öblöt úgy körüllobogta ünnepük;
lángszirom, táncos, büszke fej hintázott ott vagy tízezer.

Tűztánc volt a tó is, de ők túltündökölték a vizet,
- költő ily társaság előtt csak boldog s vidám lehetett!
Néztem, - néztem, - nem tudva még, hogy mily gazdaggá tett a kép;
mert ha merengő éjeken lelkem most önmagába néz,

gyakran kigyúl belső szemem, mely a magány áldása,
és megint veletek lobogok, táncoló tűzliliomok.