Vannak emberek, akik tiszta szívvel születtek, mégis folyamatosan szenvedteti őket valamilyen "hatalom", de tudjuk, hogy nem az Istené, hanem csak gonoszoké lehet, akik ellen az emberek semmit sem tehetnek, sőt kihalatásra ítélve a legnagyobb nyomorban élnek tehetetlenül, senkit sem szidva, míg az ember ellenesek utolsó pillanatukig, míg megkönyörülve megölik őket infarktussal, más elmeosztály csapásával megenyhülnek rajtuk és megadják a kegyelemdöfést. Addig torozva vígadnak fekete ünnepet tartva.

Engem gyengébbnek faragtál ki,
Hogysem próbáidat
Állhatnám, Uramisten
Dícsérve Téged rendületlenül.
Azért ígyen könyörgök Hozzád:
Ne próbálj engemet!
Tudom, hogy vannak választottjaid,
Akiket szentté finomít a bánat,
Akiket hőssé edz a szenvedés,
Akik áldják és magasztalják
Süvöltő ostorod,
Mert minden csapás nyereség nekik.
Nem én, nem én!
Én igazabbá, emberebbé
Nem tisztulok sötét eged alatt.

Engem csak torzzá teszel és fonákká,
Engem csak összetörsz,
De szobrot szenvedéssel
Mégsem faragsz belőlem, Istenem.
Nekem kék szemed derült ege kell,
Örök mosolyod aranykupolája,
Őszi erdőkben halk lélekzeted:
Hogy kinyíljék szívem,
Szépségben s szeretetben - másokért,
Hogy ne kerengjek, mint a kerge állat
Veszett irammal, öntudatlanul
Önzésem és nyomorúságom
Őrült köreiben.
Ha azt akarod, hogy dícsérjelek
Szárnyaló énekkel, én Istenem:
Adj enyhülést, ne próbálj engemet!